Sztárok

Norbi és Keresztes Ildikó bepörgött a Nagy Duettben

Elmeséljük gifekben, milyen volt Schobert Norbi és Keresztes Ildikó produkciója, mert erről kár lemaradnod, ha nem láttad még.

Az már az első adás alatt is kiderült, hogy érdemes odafigyelni Schobert Norbi és Keresztes Ildikó párosára, és amikor a legutóbbi fellépésük előtt bejelentkeztek, nem túloztak. Tényleg “akkorát szórakoztunk” a produkción.

És persze, a szavazatokért sem kellett könyörögni, mert ahogyan a Nagy Duett zsűrije is maximum pontra értékelte, úgy nyugodtan mondhatjuk, hogy a közönség egyik nagy kedvence volt.

Mondjuk azért is, mert bár Keresztes Ildikót sok szerepben láttuk már, ilyenben még saját bevallása szerint sosem.

Norbi és Keresztes Ildikó bepörgött a Nagy Duettben

A túlmozgásos munkásnőként ugráló énekesnő és a Kasza Tibi szerint Kukához hasonlító partnere mindent beleadott a 8 óra munka című számba.

Norbi és Keresztes Ildikó bepörgött a Nagy Duettben

Bevonták a zsűrit is, először csak egy kis hajkócolással.

Norbi és Keresztes Ildikó bepörgött a Nagy Duettben

Az énekesnő gyakorlatilag kifogyhatatlan energiával csinálta végig az egész produkciót, nehéz elképzelni, hogy Keresztes Ildikó nemrég még kórházban volt.

Norbi és Keresztes Ildikó bepörgött a Nagy Duettben

Aztán jött Norbi, aki Cookyt is bevonta az éneklésbe, majd a közreműködést egy puszival jutalmazta.

Norbi és Keresztes Ildikó bepörgött a Nagy Duettben

A végén az értékelésnél pedig Kasza Tibi megdicsérte Schobert Norbi színészi képességeit is és megkérte, mutasson még egy kicsit abból a figurából, amit a dal alatt is hozott.

Norbi és Keresztes Ildikó bepörgött a Nagy Duettben

Hát, nem kellett könyörögni egy kis show-ért. Talán van némi igazság Kasza Tibi megjegyzésében: “A Schobert család nem szorongani jár ide a Nagy Duettbe.”

Norbi és Keresztes Ildikó bepörgött a Nagy Duettben

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top