Sztárok

Összeszedtük: ez a 4 legjobb pucér reality

A Viasat3-on bemutatkozó, holland licenszen alapuló Ádám keresi Évát az első pucér reality lesz Magyarországon, de ez persze nem jelenti azt, hogy a nagyvilágban már ne láthattak volna a nézők hasonlót.

Pucér páros túléléstől a magányos fenékmutogatáson át egészen a testfestéses show-ig és a nudista ingatlanos műsorig terjed a pucér realityk skálája. 

Élj túl meztelenül!

Csupasz túlélők (Naked and Afraid)

A Discovery több évadot megélt realityjében a meztelenség elsősorban nem a szexről szól, hanem azt a célt szolgálja, hogy még kiszolgáltatottabbá tegyék a játékosokat. Ebben a műsorban ugyanis az embernek nem ismerkedni mennek a paradicsomba, hanem túlélni a vadonba, és az már csak a bónusz próbatétel, hogy mindezt ruhák nélkül, meztelenül kell véghezvinniük.

Egy fiú és egy lány indul el párosban, és a pucér túléléshez kaphatnak egy zsákot, valamint egy általuk szabadon választható tárgyat (a ragasztószalag bizonyult eddig a leghasználhatóbb szerszámnak). A durva az egészben, hogy a játékosok nem valamiféle pénzdíj vagy nyereményutazás fejében vesznek részt a műsorban, hanem pusztán a kihívás kedvéért, ezért néha igen nehéz eldönteni róluk, hogy megvan-e még a józan eszük. 21 napig kell túlélniük az éhséget, a hideget/forróságot, a szomjúságot, a kiszolgáltatottságot, és mindezt egy vadidegen társaságában, távol a civilizációtól, ráadásul pucéran.

Ingatlant a nudistáknak!

Meztelen igények (Buying Naked)

A TLC sorozata igazából nem egy extrém reality, hanem inkább egy szokásos ingatlanos valóságshow a “Nézd már, ennek medence van a konyhája közepén!” fajtából, és az a lényege, hogy csorgathatjuk a nyálunkat az átlagember számára megengedhetetlen magasságokban tanyázó házakra és lakásokra, esetleg lakberendezési trükköket leshetünk el. Az ingatlanos körbevezeti az álomotthonokban az érdeklődőket, és itt jön a műsor fordulata: a vevőjelöltek itt kivétel nélkül mind nudisták, akik Amerika nudistaparadicsomában, Floridában vadásznak új otthonra.

Az őket körbevezető ingatlanos maga is nudista, ám ő itt hivatalos minőségben vesz részt, ezért ruhát visel, és természetesen az eladók sem mindig a nudistaközösség tagjai közül kerülnek ki. A széria báját elsősorban az adja, hogy általa megismerhetünk egy olyan életformát, ami eléggé kiszakadt a mainstreamből, az pedig különösen szórakoztató, hogy blőrözés helyett olykor milyen trükkökkel próbálják kitakarni az operatőrük azokat a meztelen testrészeket, amiket a családbarát tévécsatornán a korhatárkarika miatt nem látnak annyira szívesen.

Egyedül és meztelenül

Az önkéntes számkivetett (Naked and Marooned)

Ed Stafford egy negyvenéves, angol felfedező, aki bevállalja, hogy tíz napot tölt teljesen egyedül, anyaszült meztelenül – illetve a saját maga által helyben készített ruhaszerűségben – egy lakatlan szigeten. A Csupasz túlélőkkel ellentétben Ed kalandját az teszi igazán különlegessé a Discovery négyrészes sorozatában, hogy még tévés csapatot sem vitt magával, hanem mindent saját maga rögzített a kamerájával.

Ruhák és szerszámok nélkül kell valahogy ételt és italt szereznie magának, tüzet csiholnia, valamint egy kezdetleges menedéket építenie, ahol meghúzhatja magát éjszakánként. Persze azért a csatorna sem szeretné, hogy a realitysztárja megpusztuljon, ezért egy műholdas telefonnal és egy elsősegélykészlettel indították útjára, hogy baj esetén azért tudjon hívni segítséget. Stafford mostanáig három évadra vállalkozott, és minden évadban más-más extrém helyszínen tette próbára a túlélési ösztöneit, és mutogatta a pucér fenekét.

Fessed a testem, baby!

Naked Vegas

A Syfy csatorna 2014-ben próbálkozott be a Naked Vegas valóságshow-val, ami elsőre pont úgy néz ki, mint minden olyan reality, ami valamilyen vállalkozásban – legyen ez akár tetoválószalon, akár egy motorokat felspéciző műhely – játszódik. A bónuszt itt az adja, hogy a Naked Vegas egy testfestéssel foglalkozó vállalkozás neve, és a műsorban hallható szlogen szerint ha hozzájuk bemegy egy vendég, az előbb-utóbb biztosan levetkőzik.

A teljesen pucér jeleneteket persze olyan amerikai tévésen, kiblőrözve oldják meg, de ha azt vesszük, akkor a testfestés elkészültével valóban pucér embereket láthatunk, csak éppen festékbe mártva. A show-hoz a bónuszt a különleges helyszín, Las Vegas szolgáltatta, teli különc emberekkel, akik akár a saját esküvőjükön is képesek megjelenni egy szál testfestésben. Mindez azonban nem volt elég a boldogsághoz: a Syfy csatorna egy évad után elkaszálta a szériát.

 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése