Kinek nem jön jól némi filter vagy egy laza retusálás? Nos, manapság már egyre több sztár kéri ki magának, hogy a külsejét digitálisan átalakítsák, és a jelek szerint Rumer Willis sem kivétel.
“A fotós photoshopolta az arcomat, hogy kisebbnek látszódjon az állam, és ezt bántónak találom – írta a fotó mellé, ahol kikérte magának az ilyesfajta manipulációt. – Szeretem, ahogyan kinézek, és nem támogatok senkit, aki kényszert érez arra, hogy megváltoztasson, és így tegyen szebbé.”
Rumer Willis korábban arcplasztikán is gondolkodott, mert gyakran gúnyolták a külseje miatt, a rosszindulatú megjegyzésekben előfordult, hogy krumplifejűnek vagy vödörképűnek becézték. Mindez rosszulesett neki, de végül nagy nehezen sikerült megbarátkoznia a külsejével, és most már nem szeretné, ha valaki csak úgy, kénye-kedve szerint photoshoppal eltüntetné az állát, vagy akár vékonyabbá tenné.
Végül a két fotós megvédte magát, és azzal magyarázták a manipulációt, hogy a fényképek készítésénél használt lencse eltorzította a lányok arcát, és csak korrigálni akarták a hibát. “Talán túlzásba estünk” – írta a Vanity Fair két fotósa, akik remélik, hogy Rumer Willis elfogadja a bocsánatkérésüket.