nlc.hu
Sztárok
Meghalt Rajhona Ádám

Meghalt Rajhona Ádám

Életének 73. évében elhunyt Rajhona Ádám színművész – tudatta a Vígszínház az MTI-vel pénteken.

 

A művészt pénteken hosszan tartó betegség után érte a halál, temetéséről később intézkednek, Rajhona Ádámot a Vígszínház saját halottjának tekinti.

Rajhona Ádám 1943. december 12-én született az erdélyi Marosvásárhelyen, 1974-ben települt át Magyarországra. Játszott több vidéki színházban, majd Budapestre került. 1998 óta volt a Vígszínház társulatának tagja. Számos emlékezetes alakítás fűződik a nevéhez filmen is. Sokáig az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész volt, többször is kölcsönözte hangját Tommy Lee Jonesnak, Gene Hackmannek, Albert Finney-nek vagy Morgan Freemannak.
Művészi pályafutásáért számos elismerésben részesült. 1979-ben Jászai Mari-díjjal, 2006-ban a Vígszínház Ruttkai Éva-emlékgyűrűjével, 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, 2014-ben érdemes művészi címmel tüntették ki.

Meghalt Rajhona Ádám

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top