nlc.hu
Sztárok
Presser Gábor 700 milliót követel Kanye Westtől

Presser Gábor 700 milliót követel Kanye Westtől

Presser Gábor legalább két és fél millió dollárt követel ­Kanye Westtől, amiért engedély nélkül használta fel a szerzeményét a New Slaves című dalában.

A Blikk értesülései szerint Kanye West tízezer dolláros, azaz 2,8 millió forintos előleget már fizetett Presser Gábornak, de a Gyöngyhajú lány zeneszerzője a csekket nem váltotta be, és most átszámítva 700 millió forintos jogdíjban akar részesülni.

A 2013. június 18-án megjelent West-nagylemez, a Yeezus világszerte másfél mil­liós példányszámban fogyott el. Ez hárommilliárd forint körüli nagykereskedelmi bevételt jelent, de rengetegen osztozkodnak rajta, arról nem is beszélve, hogy a nemzetközi megállapodás alapján ennek a kilenc százalékát fizetik ki jogdíjra, méghozzá másodpercarányosan. A 40 perces West-lemezen 86 másodpercig hallható a Gyöngyhajú lány eredeti felvétele, ami azt jelenti, hogy 3,5 százalékos az arányos részesedése. Üzleti, illetve szerződési titok, hogy ebből hogyan részesedtek a szerzők, az előadók és a kiadó, de az európai jogkezelő is levont belőle legalább egymilliót – írja a lap.

Presser Gábor 700 milliót követel Kanye Westtől

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top