Sztárok

74 évesen meghalt Muhammad Ali

Hosszan tartó betegség után, 74 évesen elhunyt a bokszlegenda, Muhammad Ali.

Sokan az ökölvívás legnagyobb alakjának tartják a 74 évesen elhunyt Muhammad Alit, akit légzési problémák miatt szállítottak kórházba néhány nappal ezelőtt. Az egykori sportoló állapota folyamatosan romlott, végül pénteken Muhammad Ali feladta a harcot.

Régóta szenvedett már, még 1980-ban diagnosztizáltak nála Parkinson-kórt, ám betegségét és állapotát mindig, még a legnagyobb nehézségek közepette is tűrte, harcolt ellene.

74 évesen meghalt Muhammad Ali

Ali 1960-ban olimpiai bajnok lett félnehézsúlyban. 1964-ben már profi világbajnok volt, miután a címmérkőzésen legyőzte Sonny Listont. 1967-ben megtagadta a katonai szolgálatot, ám ezzel nem segített a karrierjén, sőt ötéves börtönbüntetésre, tízezer dolláros pénzbüntetésre ítélték, bevonták bokszengedélyét, és a Bokszvilágszövetség megfosztotta bajnoki címétől.

Muhammad Ali fellebbezést nyújtott be, ám három évet kellett várnia, míg végül az Amerikai Legfelsőbb Bíróság neki adott igazat. 1999-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az évszázad legjobb sportolójának választotta.

Négyszer kötött házasságot. Első neje, Sonji Roi pincérnő volt, házasságuk két évig tartott. 1967-ben Belinda Boyd lett a felesége, aki miatt felvette a Khalilah Ali iszlám nevet. Négy gyermekük született. Harmadik feleségével, a színésznő Veronica Porschéval kilenc évig élt együtt. 1986-ban Ali újra megházasodott, Yolanda (Lonnie) Williams lett a neje, egy kisfiút adoptáltak közösen. Alinak két lánya is van, rövidebb kapcsolatokból.

Muhammad Ali temetése valószínűleg szülővárosában, Louisville-ben lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top