Sztárok

6 év után szakított Demi Lovato és a pasija

Nagyon úgy tűnik, hogy ez egy szakítós hét Hollywoodban. Pénteken már a harmadik celebpár (Demi Lovato és Wilmer Valderrama) jelentette be, hogy szétmentek.

Azon annyira nem lepődtünk meg, amikor csütörtökön kiderült, hogy Taylor Swift és Calvin Harris szakított. Az sem volt akkora sokk a világnak, amikor pénteken megírták a lapok, hogy a néhány hónapja találkozgató Gigi Hadid és Zayn Malik szétment. Az azonban mindenképpen érdekes, hogy a hat éve járó Demi Lovato és Wilmer Valderrama páros is bedobta a törülközőt.

6 év után szakított Demi Lovato és a pasija

A 23 éves énekesnőnek a most 36 éves színész volt az első igazi szerelem az életében, ami nem meglepő, hiszen 17 volt, amikor összejöttek. Valderrama (Alkonyattól pirkadatig, Azok a 70-es évek show, Grace klinika) volt Lovato legfőbb támasza akkor is, amikor a nő étkezési problémája, és bipoláris zavara miatt kórházba került. Demi Lovatónak nemcsak a szakítással kell megbirkóznia, hanem imádott nagymamája halálával is, aki 6 napja hunyt el.

Az egykori pár az Instagramon jelentette be, hogy a szakítás mellett döntöttek. “Bonyolult és nehéz döntés volt, de szakítottunk. Ugyanakkor szoros, baráti marad a kapcsolatunk” – írták közösen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top