Sztárok

Egy évre ítélték drogügyéért Auréliót

Néhány napon belül jogerőssé is válhat az ítélet. A bíróság helyt adott az ügyészség indítványának – írja a Bors.

Felfüggesztett börtönt kapott drogügyében VV Aurelio. Mivel végig együttműködött a hatóságokkal, így – feltehetően ennek köszönhetően is – felfüggesztett börtönt kértek rá, tárgyalás mellőzésével  írja a Bors.

“Isten mellettem van. Gondolom, most az ország negyede hőbörög majd, a háromnegyede meg velem örül, de ezt is elfogadom. Megkönnyebbültem, mert nem vagyok börtön­töltelék. Megbántam, amit tettem, nagyon sajnálom. A következő években a drog ellen kampányolok, újra járom majd a szórakozóhelyeket, és elmondom a tapasztalataimat. A vége ugyanis teljes anyagi csőd” – mondta a lapnak.

Aureliónak drogügyén kívül édesapja elvesztésével is meg kellett birkóznia, így egyik pillanatról a másikra vált felnőtté.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top