nlc.hu
Sztárok
Ő Illés Fanni paralimpikon szerelme

Ő Illés Fanni paralimpikon szerelme

Nyakunkon az olimpia, a versenyzők pedig gőzerővel készülnek. Illés Fanni paralimpikon a szerelmével, Zolival készül a versenyre.

Illés Fannit nem csak a sportrajongók ismerhetik, hiszen 2014-ben a kerekesszékes szépségversenyt is megnyerte. 

Ő Illés Fanni paralimpikon szerelme

Persze Illés Fanni elismert úszó, aki jelenleg a riói olimpiára készül, ráadásul a párjával együtt.  A szerelmesek, ha csak tehetik, minden percet együtt töltenek, és ami különösen nagy erőt ad a paralimpikonunknak, hogy Zoli Brazíliába is elkíséri, hogy a lelátóról drukkoljon neki. 

Ő Illés Fanni paralimpikon szerelme

Illés Fanni és szerelme az idén ünneplik 3. évfordulójukat. A közös ébredést követően párja elkíséri az edzésre a csinos sportolónőt.

Ő Illés Fanni paralimpikon szerelme

“Általában 4.30-kor kelünk, és kétórás kondizással indítjuk a napot, együtt mindig jó hangulatban telik az erősítés. Nagyon szeretek vezetni, de mivel reggel még nem igazán jók a reflexeim, általában Zoli visz el az uszodába, ahol az olimpiára készülve naponta 8-10 kilométert úszok” – árulta el Fanni, aki nemcsak az edzésre, hanem a külsejére is nagyon odafigyel.

“A hosszú, hullámos hajam a védjegyem, így a hajszárítás teszi ki a legtöbb időt a szépségápolásból. Az úszás miatt keveset sminkelek, és minden más téren is a természetesség híve vagyok. Az arcom hidratálására egy őssejtes szérumot használok, ami nagyon bevált. Ezzel minden edzés után bekenem a bőrömet” – mesélte el Illés Fanni, aki párját a külsejével és a jó humorával hódította meg.

Ő Illés Fanni paralimpikon szerelme

“A kollégiumban ismerkedtünk meg, egy folyóson laktunk. Kezdetben nem voltunk szimpatikusak egymásnak. Mindig csipkelődtünk egymással, és nekem tetszett, hogy Zoli »veszi a lapot«. Ő pedig végre azt látta bennem, aki valójában vagyok. Csodálatos ember, ő a nagy szerelmem” – vallotta be az úszó, aki a többhetes edzőtáborok alatt is minden nap beszél a párjával.

“Még az időeltolódás sem lehet akadály! Mindent megteszünk azért, hogy esténként legalább egy pár szót válthassunk egymással.”

Ő Illés Fanni paralimpikon szerelme

A sportoló szerelme mellett családjára is mindig számíthat. “Nagyon összetartóak vagyunk. A családtagjaim, ha csak tehetik, minden világversenyen a helyszínen szurkolnak nekem. A szüleim, a testvérem és Zoli már Brazíliába is megvették a jegyet” – árulta el Fanni, aki a riói olimpián egy hét alatt öt versenyszámban is elindul.

“Eddig mindkét paralimpiámon a 8. helyet értem el, most viszont jó lenne éremmel a nyakamban hazatérni. Erre minden esélyem megvan, mostanában mindig a legjobbak között érek a célba a rangos nemzetközi úszóversenyeken is” – mesélt eredményeiről és várakozásairól az úszónő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top