Sztárok

Felesége verte a haldokló Patrick Swayze-t

7 éve hunyt el a Ghost sztárja, és brutális titkokat fedtek fel a házasságáról.

A szőnyeg alá söpört dolgokról a Radaronline-nak mesélt egy régi ismerős, aki éveken át figyelte Patrick Swayze és felesége, Lisa Niemi 34 éves házasságát, melynek a színész 2009-es halála vetett véget. Swayze-t a rák vitte el.

Az illető a lapnak elmondta, hogy Niemi már akkor is sokszor kezet emelt Swayze-re, amikor még nem volt beteg, de a színész sosem ütött vissza, inkább beleöklözött a falba vagy egy bútorba – állítólag többször hagytak maguk után szétvert szállodaszobákat. Ennél viszont sokkal súlyosabb, hogy az asszony (kihangsúlyozzuk, hogy) a névtelenül nyilatkozó forrás szerint akkor is verte a tavaly 25 éves Ghost főszerepét játszó színészt, amikor már olyan beteg volt, hogy mozdulni sem tudott, sőt férfiakkal és nőkkel is megcsalta. Állítása szerint nem egyszer hagyta órákra egyedül Patricket, aki a saját az ürülékében és vizeletében feküdt.

Swayze egyik régi ismerőse, Charlotte Stevens is megszólalt a lapnak. Állítása szerint sokat hajtogatta, hogy a színész dobja ki Niemit, de sosem tette meg. Az üggyel kapcsolatban Niemi annyit mondott, hogy “a válaszom roppant egyszerű: a vádak nem igazak”. Niemi 5 évvel Swayze halála után férjhez ment, azóta egyébként nem nagyon hallani róla.

(borítókép: patrickswayze.net)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top