J. K. Rowling még 2001-ben írta meg a Legendás állatok és megfigyelésük című könyvet, ami nem is valódi regény, hanem az a tankönyv, amit Harry Potter használt a Harry Potter és a bölcsek kövében, és amiből a varázslótanonc a magizoológiáról, vagyis a mágikus lényekről tanult.
Rowlingnak az ezredforduló környékén még eszébe sem jutott, hogy ebből egyszer még film lehet, és elsősorban jótékonyságból írta meg a kötetet: a teljes bevételt szegény, rászoruló gyerekek megsegítésére utalta át. Miután a Warner stúdiónak az utóbbi néhány évben kevésbé ment jól a szekere – Disney-egyeduralom van Hollywoodban –, megpróbálták feléleszteni az egyik véget ért sorozatukat. Mivel Rowling folytatást nem volt hajlandó írni, valami alternatív javaslattal kellett előállniuk, és így jött képbe a 2001-es kötet, ami persze maximum alapötletnek lehetett jó, lévén egy bestiáriumról beszélünk, konkrét sztori és kidolgozott karakterek nélkül.
Az írónő azonban belement a játékba, hogy saját maga ír forgatókönyvet a művéből, sőt nem is egyet, hanem egyszerre hármat, a stúdió ugyanis nem adja alább egy fantasytrilógiánál.
Előzményfilm? Folytatás?
A Legendás állatok és megfigyelésük hetven évvel a Harry Potter-filmekben látott történetek előtt játszódik, ráadásul nem az angliai Roxfortban, hanem az Egyesült Államokbeli New Yorkban. A filmet azonban Rowling nem a Harry Potter-filmek előzményének tartja, hanem inkább a varázsvilág kiterjesztésének: megmutatja, hogy egy óceánnal arrébb hogyan működik a titkos mágikus birodalom a muglik (akiket itt no-majnak hívnak, a mugli szó megmarad az angoloknak) világában. Egyelőre úgy fest, hogy a híres Potter-karakterekből egy sem tűnik fel itt, bár annyiban az írónő hű maradt a könyvei szellemiségéhez, hogy a főhőse angol lesz. Goethius Artemis Fido Salamander ugyan maga is járt Roxfortba, de kicsapták onnan, ő pedig egyfajta szabadúszó író lett, aki arra tette fel az életét, hogy a varázsvilág furcsa élőlényeit tanulmányozza. A szerepre az alkotóknak egy Oscar-díjas színészt, Eddie Redmayne-t sikerült megnyerniük, ami kifejezetten ütős választás.
A sztori
A húszas évek New Yorkját a legtöbben egy rendkívül pezsgő városnak képzeljük el sok szvinggel, jazz-zel, rövid szoknyákkal, alkoholtilalommal és kalapos gengszterekkel. Ez mind adott, de ehhez bónuszként még képzeljük hozzá a háttérben meghúzódó varázsvilágot, ahová Salamander egy konferenciára érkezik vendégként bőröndjével, amiben jó néhány mágikus teremtmény lapul. A bőrönd azonban eltűnik, Salamandernek pedig tovább kell maradnia, miközben nemcsak a mágikus világgal gyűlik meg a baja, hanem egy olyan szervezettel is, amely Salem óta van a varázslók és boszorkányok nyomában.
Akik a romantikus szálat hiányolták eddig, azokat megnyugtathatom, hogy az is lesz: Salamander segítsége a bájos Porpentina Goldstein (Katherine Waterston) lesz, a helyi Varázskongresszus (az angliai Mágiaügyi Minisztérium helyi megfelelője) munkatársnője, akivel némi románc is kialakul – persze az még lehetséges, hogy nem rögtön az első filmben – a történet során. Az alkotók a Harry Potter-hagyományokhoz méltón ezúttal sem spóroltak a sztárokkal. A két főhősön kívül feltűnik még Colin Farrell aurorként, valamint a komikus Dan Fogler egyszerű emberként, aki belekeveredik a mágikus kalandokba. A sötét oldalt Samantha Morton és Ezra Miller párosa képviselheti.
Lesz belőle regény is?
A címből adódóan már alapelvárás, hogy a filmben jó néhány mágikus lényt/legendás állatot láthassunk, és belőlük nem is lesz hiány. Néhány klasszikus, a korábbi filmekből már ismert kreatúra is feltűnhet, de Rowling számos új lényt is kitalált a filmhez, melyek filmes megvalósítását az első fázistól az utolsóig kézben tartotta és ellenőrizte.
Bár a történet New Yorkban játszódik, az alkotók nem igazán mozdultak ki Angliából, és a filmet nagyrészt stúdiódíszletek között forgatták. A rajongók próbálják meggyőzni Rowlingot, hogy a történeteket majd adja ki könyv alakban is, de az írónőnek állítólag esze ágában sincs belőle regényt írni, viszont így is hajlandó volt kompromisszumokat tenni: a forgatókönyveket kiadják majd könyv alakban is. Ha beüt a film, az alkotóknak nem sok pihenőjük marad, ugyanis a Warner ütemterve szerint kétévente jönniük kell a folytatásoknak: a második résznek 2018, a harmadiknak pedig 2020 végén.