nlc.hu
Sztárok
Édesapját gyászolja Varnus Xavér

Édesapját gyászolja Varnus Xavér

Varnus Xavér hátborzongató őszinteséggel beszélt az előre rettegett pillanatról, amikor édesapja távozott az élők sorából.

“Valami nem működhet jól az emberben, ha ilyen fáj­da­lom­mal éli meg az elmúlást, amely a világ oly természetes törvénye. Rossz lesz apa nélkül, nagyon rossz lesz, de nem hagyhatom, hogy eluraljon a fájdalom, hiszen csodálatos és teljes élet adatott neki, s ennek az életnek 52 szépséges éven át tanúja s részese lehettem. Apa is sejtszinten véste belém gondo­latait, érzéseit, hangulatait. Ha magamban megszólítom, válaszol, úgy és azt, mintha még élne”mondta Varnus Xavér, akinek édesapját a Nemzeti Pantheonban lévő családi sírboltban fogják eltemetni.

“Az utolsó percig körbevette szerető családja, anyukám karjaiban halhatott meg. A holtak már más dimenziókban vannak, s a mi felelősségünk, hogy az élőket védjük és segítsük. Anyám szinte belebetegedett az elmúlt 3 és fél évbe, hiszen folyamatosan apa mellett volt, még az utcából sem tudott és akart kimozdulni. Most újra el kell indítani az életét, hogy tudjon fiaival és unokáival foglalkozni. Négyen vannak: öcsém két kisfia s az én két kanadai nagyfiam. Apa vidám, minden helyzetben a fonákot és a komikumot meglátó ember volt. Nem illene hozzá a komor, jajveszékelő gyász” – mondta a művész a Blikknek.

Édesapját gyászolja Varnus Xavér

Varnus Xavér közösségi oldalán is megható módon búcsúzott az apjától. “Egyenesen a halottas ágyhoz siettem. Mint levetett jelmez feküdt ott Apám teste. A jelmez, amelyből hazaszökött Lear király. Semmi kétség nem volt már bennem. Odaléptem, s homlokát azzal a csókkal, ugyanazzal a magam által sok-sok éve kitalált kis buta, rituális csókkal illettem, amellyel mindég az Ismeretlen Isten irgalmára bíztam őt távollétem idejére. Aztán kezembe fogtam kezét, amellyel gyermekségem estéin, ha hazaért, álomba simogatott. Úgy éreztem, hogy saját bőrömhöz érek hozzá” – írta a Facebookon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top