Sztárok

Ambrus Rita: a tehetségkutató nem való mindenkinek

Ambrus Rita egykor a Megasztárban tűnt fel, és határozott véleménye van arról, kinek érdemes egyáltalán elindulnia egy ilyen versenyen. Erről is, a férfiakról és a zenéről is kérdezte az énekesnőt Oláh Gergő.

Leplezetlen kérdések és valódi válaszok – ezt ígéri a Geszti Péter által elindított kérdéskígyó, amelyben sztárok kérdeznek egymástól.

GESZTI néven újabb zenei projektjét indította útjára Geszti Péter, tavasszal mutatta be Létvágy című új albumát. A Rapülők, a Jazz+Az és a Gringo Sztár stílusa után egy eltérő zenei világgal jelentkezik, és minden dalban más énekes közreműködésével hozza el a Létvágy-érzést. Tóth Gabi, Wolf Kati, Ambrus Rita, Gereben Zita, Széles Iza, Váczi Eszter, Pély Barna, Oláh Gergő, Kowalsky, Rácz Gergő és Puskás Peti hangja is hallható az új albumon.

Most az egykor a Megasztárból emlékezetesen távozó Ambrus Rita válaszolt Oláh Gergő kérdéseire.

Ambrus Rita: a tehetségkutató nem való mindenkinek
Ambrus Rita: a tehetségkutató nem való mindenkinek

1. Hibátlanul énekelsz élőben! Ennek ellenére képzed magad?

Köszönöm szépen. Azzal, hogy tanítok, én is gyakorolok, amellett pedig napközben többször is “rázendítek”.

2. Mi a véleményed a tehetségkutató műsorokról?

Van, akinek való, és van, akinek nem. Azoknak való leginkább a tehetségkutató verseny, akik pl. más úton nehezebben jutnának be a zenei körökbe. Sokan azt gondolják, csak ez az egy út létezik, pedig ahhoz, hogy valakiből igazi énekes váljon, ennyi nem elég. Azt a bizonyos szamárlétrát mindenkinek receptre írnám fel! 

Ambrus Rita: a tehetségkutató nem való mindenkinek

3. Mi volt a legnagyobb álmod, ami már teljesült is, és mi az, ami még várat magára?

Hogy főfoglalkozásom legyen a zene. Az álmom, hogy legyek merész ahhoz, hogy merjek nagyot álmodni.

4. Ki inspirált téged, hogy énekes legyél, voltak-e, vannak-e példaképeid, akikre felnézel?

Kinga nővéremtől kaptam az első Whitney Houston- és Mariah Carey-kazettámat, onnantól kezdve nem volt megállás, folyton őket hallgattam és Celine Diont, aki később csatlakozott hozzájuk.

5. Mi a legszebb gyermekkori emléked?

Több is van, például nyaralás a családommal, Erdélyben.

6. Mi a kedvenc ételed?

A húsleves.

7. Mi a legszebb dolog, amit valaha mondott neked valaki?

“Nagyon szeretlek.” Egészen pontosan: “Nagyon szeretlek, keresztmami” – a keresztlányom szájából hangzott el, amikor még nagyon pincurka volt.

8. Mi az, amit legelőször észreveszel egy pasin?

Az arca. Amit legelőször megnézek egy férfin, az az arca, tetszik, ha kék vagy zöld a szeme, de fontos nagyon, hogy legyen helyes, legyen kisugárzása és magas érzelmi intelligenciája.

9. Milyen szakmai célok vannak még előtted, mit tűztél még ki magad elé, amit el akarsz érni?

David Fosterrel együtt dolgozni, hmmmmmm!

10. Van-e kedvenc idézeted, s ha igen, mi az?

Ez az egyik kedvencem: A dalai láma, mikor arról kérdezték, hogy mi az, ami leginkább meglepi az emberiséggel kapcsolatban, ezt válaszolta: “Az ember. Mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent; az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg, és úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán.”

Legközelebb: Pély Barna válaszol Ambrus Rita kérdéseire, amelyből többek között az is kiderül, hogy nem mindig élt zenélésből. Kedden olvashatod!

Korábbi Létvágy-cikk: 

  • Oláh Gergő: tőlem ne várjanak szexizős dalokat

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top