nlc.hu
Sztárok
Som Lajos bepereli a Piramist

Som Lajos bepereli a Piramist

Nem tetszik neki, hogy a zenekar nélküle meri használni ezt a nevet, amit anno ő jegyeztetett be.

“1972. augusztus 25-én adtam be a Piramis nevet, és amikor az első szerződés létrejött, akkor az Interconcert által is Piramis lett a zenekar” – magyarázza álláspontját a Borsnak a zenekar egykori dalszerző-basszusgitárosa, Som Lajos.

A zenész közölte, hogy azóta sem mondott le a névről, és hogy szerinte a 2010 óta a “manhattanes Csokival” fellépő zenekar átveri a közönséget, mivel a Piramis nevet használja, előtte viszont minden oké volt, mert Piramix néven futottak.

“Nálam ez nem pénzkérdés, bár nem mondom, jól jönne. 2010 óta 123 milliót kaszáltak mint Piramis. A bíróság majd eldönti, hogy ebből jár-e nekem valami. Július közepén lesz a bírói meghallgatás” – tette hozzá Som.

Dr. Fridman Róbert ügyvéd szerint abban az esetben, ha anno Som levédette a Piramis nevet, csak ő használhatja.

A Piramis 2009-től aktív, de Som és a frontember, Révész Sándor nélkül koncerteznek.

Hydramax teszt
0 seconds of 4 minutes, 52 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
04:52
04:52
 

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Nyerj