Sztárok

Hosszú Katinka megviccelte a rajongóit

Hosszú Katinka elérkezett olimpiai felkészülésének arra a pontjára, hogy már túlteng benne az energia, így a mókázásra is szakít időt.

Hosszú Katinka a kemény edzések közé egy kis mókát is beiktat, amit követői aligha bánnak, például így örülnek neki: Kedves Katinka! Fantasztikus vagy!!!! Eszméletlen, hogy ilyen komoly felkészülés mellett meg van energiatok kedvetek a bolondozáshoz. Nagyon szorítunk nektek és az egész csapatnak!!!”

Hosszú Katinka a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) honlapja szerint 100 és 200 méter háton, 200 méter pillangón, valamint 200 és 400 méter vegyesen indul el a riói olimpia versenyein

Katinkának van is oka a jókedvhez, hiszen nemrég bejelentette, hogy cége tovább bővült. “Büszke vagyok arra, hogy olyan kiadványt készítettünk, ami újfent szorosan követi az én és a cégem filozófiáját, azaz kreatív módon próbálunk motiválni és szórakoztatni. Már a cégem alapításánál is vezérlő szándék volt, hogy minél több fiatalnak adhassunk munkalehetőséget, és ez ennél a projektnél sem volt másképp. A csapattal rengeteget dolgozunk, de élvezet olyan tartalmat előállítani, ami terveink szerint szórakoztatóan lesz motiváló, nemcsak gyerekeknek, hanem a többi generáció számára is” – írta az úszónő a Facebook-oldalán.

UPDATE: Katinka kedd délután bejelentette, hogy úszócentrumot alapít.

Hosszú Katinkában túlteng az energia

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top