Sztárok

Oscar-díjas színésznő lesz a miskolci CineFest díszvendége

Juliette Binoche különdíjat kap a szeptember 9. és 18. között megrendezendő fesztiválon.

Juliette Binoche megemlékezik a húsz éve elhunyt Krzysztof Kieslowski lengyel rendezőről is, akinek Három szín: Kék című filmjének vetítésével kezdődik a borsodi fesztivál.

Az esemény CineClassics-blokkjában – amely Szabó István védnökségével 2010 óta mutat be filmtörténeti klasszikusokat és ritkaságokat – szeptember 10-én vetítik Krzysztof Kieslowski Három szín: Fehér című filmjét, míg a trilógia harmadik részét a Három szín: Piros című alkotást másnap láthatja a közönség.

A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy július végéig még nevezhetnek a 18–35 év közötti magyarországi alkotók a fesztivál CineNewWave nevű új versenyprogramjába kisjáték-, rövid- és animációs filmekkel. Az elbírálásnál előnyt jelent, ha a film magyarországi premier. A versenyprogramba beválogatott műveket a fesztivál hivatalos szelekciójában mutatják be. A fődíj bruttó egymillió forint.

Augusztus 5-ig várják a jelentkezéseket a Jameson Cinefest és a FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) közös kezdeményezéseként idén elsőként megvalósuló Critical Skills Workshopra. A szakmai eseményre 30 év alatti magyar, cseh, horvát, lengyel, román, szerb, szlovák és szlovén filmkritikusokat és filmes újságírókat várnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top