Sztárok

Lajtai Kati: nagyon zúzós élmény volt a szülés

Először beszélt a szülésről Lajtai Kati, aki szerint minden úgy ment, ahogy eltervezte, és tudta, hogy hatalmas fájdalommal jár majd, de semmi pénzért nem mondott volna le a természetes szülésről.

Lajtai Kati boldogan jelentette be kisfia születését a közösségi oldalán, és az is kiderült, hogy Máté 3790 grammal és 56 centivel született. 

Ma reggel pedig a Mokkában már telefonon bejelentkezett Lajtai Kati, aki boldogan mesélt a szülésről is. “A szülés úgy zajlott, ahogyan én szerettem volna, igazi nagyon mély, nagyon zúzós élmény volt, amit nem hagytam volna ki semmiért. Ebben persze a sorsnak és a türelmes orvosoknak is nagy szerepe volt. Életemben ennél koncentráltabb meg kitartóbb, meg céltudatosabb nem voltam soha. Nagyon jó volt megélni, nagyon nehéz dolog volt.”

A két műsorvezető mindent tudni akart a szülésről, Lajtai Kati pedig humoránál volt, amikor Szebeni István azzal viccelt, hogy ki lehet ezt bírni.

“Hazugság lenne azt mondani, hogy nem ilyen Mount Everest-nyi nagyságú erőkkel találkozna az ember, de meg lehet zabolázni ezt, főleg a légzéssel” – válaszolt a kismama, aki már Mátéval együtt otthon van.

“Jól érzi magát, ezt abból lehet látni, hogy zabál, amikor csak lehet, különben pedig sír, amikor valamiért akadályoztatva van ebben, és hát alszik nagyokat. Ennél többet nem is lehet elvárni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top