nlc.hu
Sztárok
Oscarra jelölték a magyar vizsgafilmet

Oscarra jelölték a magyar vizsgafilmet

Olyan történt a hazai filmszakmában, ami huszonegy éve nem: diák Oscar-díjra jelölte az Amerikai Filmakadémia egy magyar vizsgafilmet.

Kis Hajni a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves hallgatója. Filmjét, a Szép alakot 1749 alkotás közül választotta ki az Amerikai Filmakadémia hat másikkal együtt a legjobb idegen nyelvű filmek közül. Neves filmesekből álló zsűri augusztusban dönt majd a “diák-Oscarról”.

Oscarra jelölték a magyar vizsgafilmet

Az eddigi egyetlen magyar sikert 1991-ben Böszörményi Zsuzsa diplomafilmje, az Egyszer volt, hol nem volt aratta, amikor megnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó diák-Oscart, majd 1994-ben még volt egy magyar jelölt – azóta nem került magyar alkotás a jelöltek közé.

A Szép alak egy zárkózott takarítónőről szól, aki beleszeret egy menő diáklányba, és bár a szerelem nyilvánvalóan nem teljesülhet be, a két ember sorsa egy pillanatra végül mégis összefonódik. A 17 perces kisjátékfilm itthon a filmhéten debütált, majd a Friss Hús Budapest Rövidfilmfesztiválon szerepelt, legközelebb pedig szeptember elején a BUSHO fesztiválon lesz majd látható.

Kis Hajni most fejezi be az egyetem BA-alapszakát, Miklauzic Bence és Salamon András osztályában. A Szép alak a rendező másodéves vizsgafilmje volt, de már elsőéves vizsgafilmjével, a 2. em. című dokumentumfilmjéért is öt díjat nyert, többek között a luxemburgi CinEast közönségdíját.

A “diák-Oscar” (Student Academy Awards) az Oscar-díjról is döntő Amerikai Filmakadémia 1973 óta működő rendezvénye. A korábbi nyertesek között olyan neveket találni, mint Robert Zemeckis, Spike Lee, Trey Parker, John Lasseter, Jaco Van Dormael vagy Cary Fukunaga – ők mind vizsga- vagy diplomafilmjeikkel nyertek díjat, és aztán kezdtek sikeres nagyjátékfilmes karrierbe.

via index

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top