Miközben sokan drukkolnak Hajdú Péternek és Sarka Katának, hogy sikerüljön redezni a helyzetet, akadnak bőven olyanok is, akik már leírták ezt a kapcsolatot. A házaspár a közösségi oldalon kiírtakhoz semmit nem tett hozzá az elmúlt hetekben, de azt senki sem tagadta, hogy Sarka Kata elköltözött a két gyerekkel.
A BEST magazin úgy fogalmazott, hogy egyelőre a pár nem az osztozkodással van elfoglalva, de a válásuk esetén többmilliárdos vagyont kellene elosztaniuk, beleértve a közös ingatlanokat és üzleti érdekeltségeket is. A magazin írt a házassági szerződésről és a részletekről is, miközben a házaspár közös ismerőse is elmondta véleményét.