Sztárok

Több millió dollárt utasított vissza Adele

Megkeresték, hogy vegyen részt a jövő évi Super Bowl műsorában, de köszöni szépen, nem kér belőle. Adele azt is elmondta, hogy mi a baja a fellépéssel.

Az NFL döntője évek óta a legnézettebb amerikai sportközvetítés (100-115 millió nézővel), melyben minden egyes évben kérdés, hogy

  • egy: melyik cégek fizetik ki az embertelenül drága reklámidőt,
  • kettő: melyik híres énekes, zenész, zenekar áll ki a színpadra a félidőben.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a 2017. február 5-i Super Bowlra kiket szerződtettek, de az biztos, hogy Adele-t felkérték, és ő nemet mondott, miközben a gázsija 3 millió dollárra is rúghatna – megjegyzendő: az énekesnő bőven van akkora sztár, hogy egy 60 perces műsorért megkapja ezt az összeget. “Nem tudok táncolni, meg semmi ilyesmit. Nagyon kedves, hogy felkértek erre, de nemet mondtam. Sajnálom, talán majd legközelebb. Most az új lemezemre készülök” – magyarázta Adele, hogy miért utasította vissza az ajánlatot.

Az énekesnő szerint a félidő nem a zenéről, hanem a show-ról szól, ő pedig csakis az előbbihez ért, azaz nem olyan, mint a fenekét simán mutogató Katy Perry, aki mindkettőhöz. Ő 2015-ben boldogította a közönséget.

Idén februárban összeszedtük a Super Bowl eddigi legszexibb fellépőit.

Fentebb említettük a 3 millió dolláros gázsit. Hogy miért? Mert Justin Timberlake ennyit kapott a 2013-as fellépéséért, de az összeget teljes egészében jótékony célokra fordította.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top