Sztárok

Ezért szakított Iszak Eszter és Dobrády Ákos

Eddig csak az volt biztos, hogy szakítottak, aztán felröppent a pletyka, hogy Iszak Eszter új párt talált. Dobrády Ákos végül tisztázta a helyzetet, és kiderült, hogy magát hibáztatja.

Hétfőn megírtuk, hogy Iszak Eszter és Dobrády Ákos szakítottak, a dráma részletei pedig egyre csak bontakoznak kifele. Most éppen az derült ki, hogy Dobrády Ákos úgy véli, miatta ért véget ez a kapcsolat. Facebook-posztjának lényegi részét változtatás nélkül közöljük.

“A hír igaz, jó pár hete nem vagyunk együtt Esztivel. Azonban a mai sajtóban megjelentekkel ellentétben, senki nem cserélt le senkit. Szakításunk után független emberként folytatjuk az életünket, azzal ismerkedünk, akivel kedvünk tartja. Mindenki biztosra veheti, amíg együtt voltunk, Eszti senkivel sem találkozgatott. Ő egy tiszta szívű és erkölcsű lány. Tisztelettel kérlek Benneteket, találgatásokra és sejtésekre alapozva ne írjatok olyat, ami okot ad arra, hogy erről bárki is mást gondoljon! Nem szeretném, ha jogtalan támadások érnék Esztit, mert nem érdemli meg!

A lényeg nagyon röviden :

Ha egy kapcsolat kisiklik, annak számtalan oka lehet. Nem szeretnék ezekről a teljesség igényével beszélni, mert ezek csak ránk tartoznak. Azt azonban elmondhatom, hogy szakításunkért egyedül én vagyok a felelős. Eszti négy éven keresztül odaadón szeretett, és olyan erős szerelemmel viseltetett irányomba, amiről mindenki csak álmodhat. Azonban az elmúlt fél évben ezt már nem viszonoztam úgy, ahogy elvárható lenne. Elhanyagoltam a kapcsolatunkat, nem vigyáztam rá eléggé. Sajnálom, hogy így alakult, de talán semmi nincs véletlenül. Mindketten sokat kaptunk és tanultunk az elmúlt évekből. Ezt most magunkkal visszük, szeretettel és tisztelettel gondolva egymásra.”

Iszak Eszter ennél szűkszavúbban nyilatkozott.

Mint az fentebb látszik, megcáfolták azt az értesülést, miszerint Iszak Eszter Szalai Ádámra cserélte Dobrády Ákost.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top