Sztárok

Való Világ8: családtagjaival is fúriaként viselkedik VV Dina

A lány, aki gondolkodás nélkül üvöltötte le a meztelenkedő VV Viki fejét, otthon sem nagyon rejti véka alá az érzelmeit.

Komoly bajban van VV Dina, már ami a Való Világ-villában maradási esélyeit illeti. A szókimondó és finoman szólva is hirtelen haragú lány, aki a beköltözés után néhány órával leüvöltötte a meztelenkedő VV Viki fejét, igencsak előkelő helyen áll a legkevésbé kedvelt játékosok listáján.

Arról, hogy vasárnap kinek kell majd párbaj nélkül elhagynia a Való Világ-villát, a nézők szavazhatnak, és a csütörtöki állás szerint ezen a listán VV Dina állt az élen. A szlovákiai lány beszólásait és heves kirohanásait ezek szerint nemcsak lakótársai, hanem a nézők is nehezen viselik.

Húga a Blikknek elmondta, egyáltalán nem lepődik meg testvére viselkedésén. “Azt kell hogy mondjam, Dina otthon is ilyen” – árulta el a lapnak, majd hozzátette, Dina olyan környezetben viselkedik normálisan, ahol biztonságban érzi magát. Ezt megerősítette a lány párja, Tibor is, aki elmondta, rendszeresen vannak vitáik Dinával: “Ő egy őszinte lány, ami nem tetszik neki, azt megmondja. Persze emiatt vannak vitáink, mindketten kiabálunk, de hamar leülünk megbeszélni a dolgokat.”

Olvass még többet a Való Világról az NLCafé oldalán: 

  • A meleg VV Zsolti felkavarta a kedélyeket
  • VV Zsófi: “Anyu szerint csak szexelni és meztelenkedni fogok a Való Világban
  • VV Soma: Tudom, hogy gáz, amit csinálok

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top