nlc.hu
Sztárok
Stohl Luca dühös az apjára

Stohl Luca dühös az apjára

Tudom, hogy ő milyen, de nem igazán tudom elfogadni ezeket a dolgait, dühös voltam, és a mai napig dühös is vagyok – mondta el az apjáról Stohl Luca.

Bár Stohl Luca büszke az apjára, mégis görcsösen ügyel arra, hogy ne hihessék azt az emberek, hogy Stohl András segítségével jut előrébb a karrierjében. “Azok az emberek, akikkel megismerkedem akár magánéletben, vagy munka révén, mindig azt mondják: jé, te ilyen normális vagy? Ez jólesik. Sokan azt hiszik, hogy azért kapok szerepeket, mert apám benyom, azért vezethetek műsort, mert mindenkit ismerek gyerekkorom óta. Bennem ez hatalmas feszkó és görcs. Ráadásul apa egyáltalán nem akarta, hogy színpadra álljak, vagy tévében dolgozzak. Az elején megállapodtunk, hogy nem kérek tőle segítséget, nem kérem, hogy ajánlgasson. Ő erre alkalmatlan és én is kifejezetten kértem, hogy ezt semmiképpen ne tegye, mert nagyon kellemetlen lenne” – Idézi a Joshi, a legjobb barát című műsorban elhangzottakat a Blikk.

fotó: Csaba Toroczkay
fotó: Csaba Toroczkay

Stohl Luca azt is elmondta, megviselték az apja korábbi zűrös ügyei. Dühös voltam, és dühös is vagyok erre. Nem igazán tudom elfogadni, tudom, hogy ő milyen. Tudom, hogy miért nem kapcsol be nála a vészfék, hogy hülyeséget csinálok. Annak idején, amikor a második balesete volt, megmondtam neki, hogy ezt nem teheted, nem csak magad miatt, hanem a gyerekeid miatt, a feleséged miatt, az édesanyád miatt. De szerencsére mára mindent meg tudunk beszélni, mi nem vagyunk a problémát a szőnyeg alá söprő család – mesélte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top