nlc.hu
Sztárok
Béres Alexandra: Könnyek közt jutottam idáig

Béres Alexandra: Könnyek közt jutottam idáig

Vannak olyan emlékek, amelyek most is elevenen élnek Béres Alexandra emlékezetében. Pontosan tudja, hogy ahová most jutott, ahol most tart, oda könnyes út vezetett.

Béres Alexandrát semmi sem tántorította el attól, hogy a sportban sikeres legyen, és úgy érzi, megért minden könnyes edzést az, ahová eljutott végül. 

“Az anyukám mindig azt meséli, hogy 7 éves lehettem, amikor nyomták le a spárgámat, és potyogtak a könnyeim, és nézte egy ideig, és odajött hozzám, és azt mondta, hogy kislányom, gyere, menjünk innen, és akkor állítólag felnéztem rá a könnyeimen keresztül, és mondtam, hogy anyu, ezen mindenkinek túl kell esnie. És azt mondta, hogyha egy 7 éves gyerek ezt mondja, akkor hagyom. És tök jó fej volt, hogy hagyott, mert így lett jó” – mesélte a Red Carpet-nak Béres Alexandra, aki a két kislányát nem szeretné beleerőltetni semmibe.

fotó: Red Carpet
Fotó: Red Carpet

“Érdekes szülőként nézni a gyerekeket, mert sokszor egy élsportolónál várnák azt, hogy a gyerek is élsportoló legyen. Én nem szeretnék abba a hibába esni, hogy az én vágyaimat teszem rá a gyerekemre. Szerintem ez csak akkor sikerülhet, hogyha a vágy belülről jön, és én ezt még nem érzem bennük. Illetve a piciben igen, a 2 éves piciben igen. Szerintem ő sportra termett. Én még figyelem őket, nézem a személyiségüket és azt, hogy miben ügyesek és mi az igazi érdeklődésük.”

A Red Carpet mai adásában a nevelésről, a sportról és a saját hibáiról is beszél Béres Alexandra, aki azt is elárulja a műsorban, mi a terve a jövőre nézve. Mert egy biztos, nem áll le. 

fotó: Red Carpet
Fotó: Red Carpet

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top