Sztárok

Az anyósülésről skálázik Lady Gaga

A saját slágereit üvöltötte az autóban, és közben meglepő dolgokat mesélt. Lady Gaga az ismét roppant vicces Carpool Karaoke vendége volt.

Lady Gaga a Carpool Karaoke vendége volt. A műsor alapvetően arról szól, hogy James Corden autókázni viszi a meghívottakat, interjút készít velük, és közben énekelnek – méghozzá úgy, hogy a meghívott előadó dalait sokszor kiparodizálják.

Lady Gaga veszélyes, ha kocsiba ül

Lady Gaga (aki a Superrbowl fellépője lesz februárban) elárulta, hogy legnagyobb slágereit 10-15 perc alatt dobta össze, sőt arról is beszélt, hogy csak nemrég szerzett jogosítványt, de szerinte roppant veszélyes, ha volán mögé ül, mert még az is a nehezére esik, hogy megkülönböztesse a sebességváltót az ablaktörlőtől.

Az adásból az is kiderül, hogy az énekesnő tele van Michael Jackson-relikviákkal. Gyűjteménye közel 400 darabos, és külön erre a célra kialakított termekben őrzi. Lady Gaga bírtokában van például az a piros bőrdzseki is, amit az énekes a Thriller című klipben viselt.

Olvass még többet Lady Gagáról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top