Sztárok

Ijesztő: Pataky Attilánál rákot diagnosztizáltak

Azt mondja, a diagnózist úgy élte meg, mint bárki más: döbbenten, riadalommal. Pataky Attila viszont nem a szokványos módot választotta ahhoz, hogy legyőzze a halálos kórt.

Rettenetes időszakon van túl Pataky Attila. Az Edda frontembere 2014 októberében összeomlott, miután egy 25 éves barátságának vége szakadt. Pataky állítja, hogy az ezt követő lelki traumának köszönhetően betegedett meg, és két hónappal azután, hogy erről az emberi kapcsolatáról kiderült, hogy álságos volt, rákot diagnosztizáltak nála. “Nem is igazán magam miatt estem kétségbe, hanem a gondolattól, hogy esetleg idő előtt itt kell hagynom a családomat, a szerelmemet, a gyermekeimet, mindazokat, akiket szeretek… Amikor az ember egy orvos ismerősével ül szemben, és ő elmondja, hogy erre az alsó testtáji problémára milyen megoldások vannak, összeszorul az ember szíve.”

Pataky nemet mondott a műtétsorozatra, ami várt volna rá. Más utat választott, és egy év alatt agyból legyőzte a betegséget: tavaly novemberben az MRI azt mutatta, hogy vastagbeléből eltűnt az eredendően majd 5 centis daganat. A gyógyulás részleteiről a Story magazin e heti számában olvashatnak.

A cikk a hamarosan megjelenő Edda – A könyv – Mi vagyunk a rock című kötetből idéz.

Ijesztő: Pataky Attilánál rákot diagnosztizáltak

Hogy Pataky Attila jól van, kétségtelen: szeretne még egy gyereket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top