nlc.hu
Sztárok
Bebe elhagyta a feleségét

Bebe elhagyta a feleségét

Nehéz időszakon ment keresztül Abebe Dániel, azaz Bebe. Nyolc év után zátonyra futott a házasságuk Katával, próbálták rendbe hozni, de végül a válás mellett döntöttek.

Bebe és Kata nyolc évig voltak együtt, ebből négy évet házaspárként töltöttek el. “Jó néhány hónapig szinte csak arról szóltak a napjaink, hogy átbeszéltük, hogyan menthető meg a házasságunk. Kata mindig a családom része lesz, ezen az sem változtat, ha egyszer új párom lesz. Amikor az oltár előtt állva kimondtam, hogy igen, akkor arra tettem ígéretet, hogy örök életemben segíteni, tisztelni fogom őt. Nem szerettük volna, ha elmérgesedik a helyzet, bántani sem akartuk egymást, ezért baromi keservesen, de közösen hoztuk meg a döntést, hogy vége” – mondta el a Blikknek Bebe, aki már el is költözött a közös otthonukból.

“Azóta is mindennap beszélünk, hiszen vannak közös dolgaink, rá­adásul mindenben számíthatunk egymásra. Most, hogy egyedül vagyok, rengeteget gondolkodom, jó döntést hoztam-e, illetve mit kezdjek az életemmel. Hazudnék, ha kijelenteném, biztosan végleges a szakításunk, mert nem látok a jövőbe. Szeretem Katát, ő is engem, de a hétköznapok nem működtek” – mondta az énekes.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top