nlc.hu
Sztárok
Való Világ 8: A mindzsódba ne kend bele!

Való Világ 8: A mindzsódba ne kend bele!

Mégsem mindegy, mit hova, ugye. A Való Világ falain belül szélesre tárják magukat a lakók, de ma VV Vivien viszi a prímet.

VV Vivien volt az első, aki a Való Világ 8-ban megszabadult a ruháitól, akkor a fórumozók eleve úgy jósolták, hogy ő lesz az is, aki először ágyba bújik valakivel. Az aktus (eddig) elmaradt, de itt meg kell említeni, hogy a leghosszabb idő, amit az adatlapja szerint szex nélkül töltött, mindössze három hónap volt, minek köszönhetően mostanra rendesen ki van éhezve. A megoldást éppen egy vibrátorban látja, szíve szerint rendelne is egyet odabentre, és hosszasan zümmögne vele. Erről itt beszél:

VV Vivien tulajdonképpen bárhol a villában leveszi bármijét, akárkivel lezuhanyozik, és ha kell, testápolóval is kenegeti magát a fél világ előtt. Csakhogy a krém sajnos rossz helyre ment, és csípett. Jöttek is a megjegyzések:

– A pinádba ne kend bele – mondta a Viviennek ajánlatot tevő VV Zsolti.

– A mindzsóba ne kend bele – mondta az orgiázó VV Krisztián.

– Nem is lehet intim részt bekenni vele, úgy tudom – tette hozzá az Evelint megtapicskoló VV Soma.

Vivien elvileg jégbalzsammal kenegette magát.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top