Szerinted ki a legszebb nő hatvan felett? Szavazz!

nlc | 2016. November 24.
Még az sem kizárt, hogy olyan sztár nyer, aki lassan már a nyolcadik ikszet is behúzza, ugyanis vannak páran, akiknek nagyon megy ez az öregedés nevű játék. Már ha ezt lehet egyáltalán öregedésnek nevezni.

Miley Cyrus élő adásban mutogatja a mellét? Nagy ügy, húsz is alig múlt, persze hogy mutogatni való a teste. Bugyira és melltartóra vetkőzött Rita Ora, mert egy fehérneműmárka arcává választották? Huszonnégy-huszonöt évesen azért ez sem olyan nagy teljesítmény, ha szépnek születik az ember, és a hírnév is összejön neki. Ezen a héten Michelle Keegan a világ legszexibb nője? Mi sem természetesebb, hiszen még harminc sincs, most éli a legjobb éveit. Lupita Nyong’ót is megválasztották a világ legszebb nőjének? Több mint jó hír, hogy harmincon túl is van élet, de azért valljuk be: két évvel ezelőtt, éppen csak 31 évesen neki sem volt annyira nehéz dolga. Három-négy iksszel később, hatvan felett domborítani nagyot, na annak már van sportértéke – és ami azt illeti, celebéknél egész sok nőnek sikerül ez is. De vajon ki a legjobb közülük? Az élmezőnyt egybetereltük, a bajnokavatás viszont már rajtad múlik – szavazz a kedvence(i)dre!

 

Exit mobile version