Szeptember 20-án egy világ sokkolódott, amikor Hollywood XXI. századi álompárjáról, az Angelina Jolie – Brad Pitt párosról kiderült, hogy válnak. Még alig tértünk magunkhoz a megrázkódtatástól, amikor még aznap, csak néhány óra különbséggel napvilágot látott a Paramount stúdió II. világháborús kémrománcának, a Szövetségeseknek az előzetese, melyben Pitt vadul csókolja a franciák egyik leggyönyörűbb színésznőjét, Marion Cotillard-t. Bár az eredeti TMZ hírben mindkét fél tagadta, hogy a válás oka harmadik fél lenne, az előzetesnek hála, nem kellett sokat várni a legvadabb pletykákra, miszerint Brad Pitt a Szövetségesek forgatásán összeszűrte a levet Cotillard-ral. Hirtelen túl sok volt a “véletlen” egybeesés.
Voltak jelek
A dolog már csak azért is tűnt megalapozottabbnak egy szokásos ipari pletykánál, mert már a Szövetségesek tavaszi forgatásáról is szivárogtak ki kényelmetlen hírek. Akkor rossz nyelvek azt beszélték, hogy válságban van Jolie és Pitt álomházassága, ugyanis Angelina azt hiszi, hogy férje belehabarodott filmes kolleginájába, és féltékenységi jelenetek sorával teszi elviselhetetlenné Brad életét. Egy rövid bulvárhírnek persze ez jó volt, de mivel a szokásos névtelen forrásokon kívül semmi sem támasztotta alá, ráadásul a Jolie–Pitt páros szakítása már jó néhány éve állandó témát jelent a pletykalapoknak (hol Jolie súlya vagy depressziója miatt mentek szét, máskor meg a gyerekeken vesztek össze, vagy Jennifer Aniston kavart be…), igazán senki sem vette komolyan a dolgot. Aztán a szeptemberi bejelentés és az ominózus filmelőzetes mindent megváltoztatott.
A stúdió kapzsisága tüzelte fel a pletykát
Kétségtelen tény, a Paramount stúdió részéről nem volt túl elegáns, hogy a Szövetségesek előzetesét épp a válás bejelentésének napjára időzítsék, de van benne logika. Annak idején a Mr. & Mrs. Smith című kémes akcióvígjátéknak kifejezetten jól jött, hogy a két sztárja, Angelina Jolie és Brad Pitt a forgatáson egymásba habarodott, miközben Pittet odahaza várta a felesége, Jennifer Aniston. A pletykák hatására a film iránti érdeklődés annyira megnőtt, hogy aztán háromszázmillió dollárt jövedelmezett a pénztáraknál, és bármennyire etikátlan, ezt az idén nem túl fényesen muzsikáló és veszteséget veszteségre halmozó filmstúdió nem hagyhatta figyelmen kívül. Bár állítólag amúgy is szeptember huszadikára tervezték a film előzetesének premierjét, az aznapi hírek tükrében nyilván elhalaszthatták volna ezt néhány nappal, de eszük ágában sem volt megtenni. Így pedig mindenki kapott egy gyors emlékeztetőt a tavasszal már megénekelt állítólagos románcról.
Miről szól a Szövetségesek?A Szövetségesek egy II. világháborús kémtörténet, melyben egy francia ellenálló (Marion Cotillard) és az angol titkosszolgálat egyik kulcsembere (Brad Pitt) egymásba szeret egy bevetésen Casablanca városában, ahol közösen egy merényletet hajtanak végre a nácik egyik kulcsembere ellen. A párocska aztán Londonba költözik, ahol közös gyermekük születi, és boldogan élnének, amikor a férfit a főnökei arról értesítik, hogy a felesége valószínűleg kettős ügynök, aki most a németeknek kémkedik, és az ő dolga az, hogy kiderítse róla az igazságot. |
Cotillard kikérte magának
Kissé gyanús volt, hogy Angelina Jolie az ügyvédein keresztül a válás indokaként sosem hangoztatta a pletykalapok által feltüzelt románcot, és Brad Pitt is látszólag került mindent, ami ezzel kapcsolatos. Érdekes módon pont Marion Cotillard reagált csak hosszabban a vádakra, akinek életét korábban igencsak elkerülték a botrányok, és amúgy is az a fajta sztár, akinek a nyilvános mondanivalója a legtöbbször kimerül a kollégái szüntelen dicsérésében. A színésznő az Instagram-oldalán reagált az őt ért vádakra, és igyekezett a létező leghatározottabban és leghamarabb cáfolni a pletykákat. Kifejtette, hogy ez az egyetlen alkalom, hogy foglalkozik a dologgal, mivel sok általa szeretett és nagyra tartott embert érint. A bejegyzés gyakorlatilag egy hosszúra nyúlt szerelmi vallomásként is felfogható, amit a férjéhez, Guillaume Canet színész-rendezőhöz intézett, akivel már van egy közös, ötéves gyermekük, ráadásul a színésznő itt jelentette be azt, hogy várandós a másodikkal. A bejegyzés végén kifejtette, hogy Brad Pittnek és Angelina Jolie-nak erőt és kitartást kíván a nehéz időszak átvészeléséhez. Ennél stílusosabban nem is lehetett volna ezt rövidre zárni, csakhogy Cotillard nem számolt azzal, hogy a film premierje idején interjúkat is kell majd adnia, és az újságírók számára még mindig ő és Brad Pitt számít a legforróbb témának.
Brad Pitt Marion Cotillard-ral végezteti el a piszkos munkát
Már hetek óta folyik a Szövetségesek világ körüli sajtóturnéja, amiből mindkét színész kiveszi ugyan a részét, de Pitt csak félgőzzel. Az interjúzást amúgy is közismerten gyűlölő színész ugyan elment a vörös szőnyeges eseményekre integetni, fotózkodni és a rajongókkal szelfizni, de az újságírókat úgy kerülte, mint a tüzet, rátolva a hálátlan feladatot kolléganőjére, Marion Cotillard-ra. Ugyan a színésznőn is látszik, hogy a háta közepére sem kívánja az egészet, de ő keményen állta a sarat, és sorra beszélgetett a riporterekkel, akik között akadtak páran, akik nem féltek rákérdezni a kényes témákra. A legizgalmasabb választ talán egy amerikai reggeli tévéshow műsorvezetőjének adta:
Semmit nem veszek személyesnek, ha igazából nincs közöm hozzá. Nem én kezdtem ezt a pletykát, nem adtam rá alapot, így nem tudok vele semmit se kezdeni. Nem pazarlom az energiámat erre, hiszen csak az számít, hogy ez egy pompás forgatás volt, ahol nagyszerű emberekkel dolgozhattam együtt.
Látszólag kitérő válasz, ugyanakkor mégis erőt sugároz, és azt, hogy Cotillard nem hagyja kicsúszni a kezéből az irányítást. A Brad Pitt és közte lévő színészi kémiáról és szexjelenetekről már kicsit bővebben mesélt.
Ez egy furcsa szituáció. Sokat nevettünk, miközben forgattunk. Eleve beszélni róla is annyira nevetséges. És akkor te most hátradőlsz, én meg jobbról rád ülök, és csókolózni fogunk…
A talkshow-sztár Stephen Colbertnek egyenesen azt mondta, hogy semmi szexi nincs abban, amikor fekszik az ember valakivel az ágyban, és kb. ötven stábtag állja körbe őket kamerákkal, szóval hülyeség volna azt várni, hogy ilyenkor valódi vonzalom alakuljon ki köztük.
Akkor most kavartak vagy sem?
Nyilván nem voltunk ott, így mi sem tudhatjuk, de a jelek alapján sokkal valószínűbbnek látszik, hogy csak rosszindulatú pletyka, illetve a filmstúdió gátlástalan marketingtrükkje áll a botrány mögött, mint valós események. Ehhez van néhány érvünk is:
- Kettejükről egyetlen gyanús lesifotó sem készült.
- A film körüli hivatalos eseményeken kívül sehol sem mutatkoznak együtt nyilvánosan.
- Az állítólagos románcról csupán név nélküli források, Brad, Angelina és Marion állítólagos ismerősei számoltak be.
- A pletykával járó hírverés feltűnően jól jött a filmet forgalmazó stúdiónak.
- A kommentelők ugyan előszeretettel gondolják, hogy Marion gyermeke biztos Brad Pittre hasonlít majd, de valószínűleg nincs olyan színésznő, aki vállalna egy akkora botrányt, hogy egy nyilvános posztban egy ilyen érzékeny ügyben ekkorát hazudjon a világ és a saját férje szemébe.
- A film megnézése után azt kell mondanom, hogy Pitt és Cotillard között korántsem izzik úgy az a kémia, hogy a vászon fellángoljon a köztük lévő erotikus feszültségtől.