Sztárok

Milliókat bukott Ihos József

Majd tíz éve, hogy Ihos József vett egy lakást, amibe egy jogi hercehurca miatt azóta sem költözött be. A rezsit kénytelen volt fizetni, de most úgy tűnik, kárpótolják.

A humorista 12 millió forintot fizetett az ingatlanért, de sosem lakott benne, mivel annak a cégnek a tulajdonosa, akitől megvette a lakást, eladta a vállalkozását, az új cégvezető pedig nem ismerte el, hogy Ihos a tulajdonosa az említett lakásnak. Elég? Nem elég. Ihos Józsefet ennek tetejébe még fel is jelentették, mert úgy vélték, csalással szerezte meg az ingatlant. Ihos erre bírósághoz fordult, a jogi vita miatt lezárták a lakást, Ihos viszont kénytelen volt fizetni a közös költséget.

“Szerintem annyit költöttem rá, hogy talán már az árát is kifizettem újra. Mostanra megnyugodtam, mert peren kívül sikerült megegyezni a céggel. Persze sokat buktam rajta, de legalább le tudom zárni az elmúlt rémes tíz évet. Örülök, hogy nem kell többet bíróságra járnom, végre nincs több bizonytalanság. Úgy néz ki, kapok egy lakást, de nem itt, teljesen máshol” – magyarázta Ihos József a Borsnak.

Ihos nemrégiben Kisze Tünde naptárbuliján tűnt fel, és eszelőset alakított. 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése