nlc.hu
Sztárok
Újra együtt Varga Viktor és Cinthya Dictator

Újra együtt Varga Viktor és Cinthya Dictator

Varga Viktor és Cinthya Dictator igazán összeillő pár volt, de aztán mégis vége lett a kapcsolatuknak. De valahogy sejthető volt, hogy nem örökre váltak el az útjaik.

Varga Viktor és Cinthya Dictator számtalanszor szakítottak, többször tűnt úgy, hogy más oldalán találják meg végül a boldogságot, ám valahogy mégis mindig egymás mellett kötöttek ki.

“Hat hónapja szakítottunk legutóbb, és akkor bele is kezdtem egy lemez megírásába, ami az egész kapcsolatról szól. Persze ez rengeteg érzelmet keltett bennem, volt, hogy sírtam, de persze sokat nevettem is. Írtam Cintinek, de ő erősebb volt, szinte sosem válaszolt” – mondta el Varga Viktor a Blikknek. Aztán a sors közbeszólt, s úgy alakította a szálakat, hogy a két fiatal mindenképp találkozzon. Először egy divatbemutatón futottak össze, majd egy hónappal később, amikor Cinthya Dictator a fiúról készített szoborral sétált hazafelé. “Akkor én már tudtam, hogy mi újra egy pár leszünk. Az év utolsó napján elhatároztuk, megpróbálunk ismét kapcsolatban élni. Most minden jó lesz, érzem” – mesélte az énekes.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top