Alekosz és menyasszonya a nők miatt szakítottak

nlc | 2017. Január 05.
Már az eljegyzés is megvolt, aztán tessék, ennyi, vége. Betty kipakolt, hogy miért lett vége Alekosszal, a sztoriban női testek szerepelnek.

Elnémult. Az egyéni életfilozófiájáról híres Nagy Alekosz jó ideje nem hallat magáról. Az Édes Életben nem látható Baukó Évával, közösségi oldala közel sem olyan aktív, mint régen. Szeptember 26-én az Nlcafé is megírta, hogy Alekosz eljegyezte a nőjét, Betty pedig bólintott a lánykérésre, így a görög rajongói elkönyvelhették: a Való Világ 4 nyertese végre megállapodott. 

A Bors megjegyzi, hogy nem sokkal a bejelentés után jó pár közös kép felkerült Alekosz közösségi oldalára, de hamar el is tűntek, majd Alekosz és Betty profilján is változott a családi állapot, mindketten egyedülállók lettek. A lap akkor megkereste a görögöt, de az csak annyit mondott, hogy szó sincs szakításról, erre most kiderül, hogy de, ennek a kapcsolatnak reszeltek. 

Noha a villatársa által csak Alekinnyónak nevezett pacák nem nyilatkozott a szakításról, Betty most nem maradt csendben. “Hónapok óta külön vagyunk, a ruháimat és a személyes holmimat is elhoztam – magyarázta a Borsnak. – Megkérte a kezem, örömmel mondtam igent, majd egy héten belül közölte azt is, neki szüksége van különböző női testekre, hogy megkapja őket. Nos, én meg úgy gondoltam, hogy akkor jó, itt a vége.”

Betty elmondta a lapnak, hogy pénteken találkozik Alekosszal, de arról nem beszélt, hogy van-e remény a békülésre. Közösségi oldalán Baukó Éva, Alekosz jó barátja egyelőre nem kommentálta a történteket. 

 

Exit mobile version