Sztárok

Szűcs Gabi 20 éve és most: szinte nem is változott

Az énekesnő karrierje idén 20 éve kezdődött a Cotton Club Singersszel, most pedig jubileumi koncertre készül. Egy kicsit nosztalgiáztunk és visszanéztük, mennyit változott Szűcs Gabi az elmúlt évtizedekben.

Pontosan tíz éve döntött úgy Szűcs Gabi, hogy elhagyja a Cotton Club Singerst. Az énekesnő tizenhárom évet töltött a kvartett tagjaként színpadon, azóta bebizonyította, hogy szólóban is megállja a helyét.

Szűcs Gabi 20 éve és most

“Nagyon szép visszaemlékezni arra, amiket a múltban csináltam, és most nagyon a helyemen vagyok, nagyon jó dolgokat csinálok. Az én karrierem nem olyan szigorúan egy irányba megy, hogy én abból nem léphetek ki” – mesélte az énekesnő a Fem3Café műsorában, ahol a január végi jubileumi koncertjéről is szó esett. 

Mint kiderült, Szűcs Gabi a 45. születésnapján ünnepli 20 éves zenei pályafutását is, ebből az alkalomból pedig az összes korábbi és jelenlegi zenekari társa színpadra lép vele. 

Szűcs Gabi 20 éve és most

Ahogy a régi zenekaráról is mesélt, kicsit nosztalgiáztunk, hogyan is nézett ki az énekesnő, amikor befutottak a Cotton Club Singersszel. Nemigen fogott rajta az idő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése