nlc.hu
Sztárok
Idén is nyerhetünk Oscar-díjat

Idén is nyerhetünk Oscar-díjat

Deák Kristóf Mindenki című alkotása a legjobb élő szereplős rövidfilmek között került a legjobb ötbe. Magyar film ebben a kategóriában csak egyszer, és több mint ötven éve kapott jelölést.

Magyar idő szerint kedden délután 14 óra 18 perckor kezdték el bejelenteni a 2017-es Oscar-díj-jelöléseket Los Angelesben, az öt jelölt egyike Deák Kristóf Mindenki című alkotása lett. Ebben a kategóriában eddig csak egyetlenegyszer kapott magyar film Oscar-jelölést, 53 évvel ezelőtt Szabó István Koncert című vizsgafilmje. 

Mindenki rendezője az Origónak mesélt arról, hogy amikor az első vetítéseken látta, milyen erős érzelmi hatást vált ki a filmje, tudatosan kezdett el dolgozni a stratégián, ami végül a mai Oscar-jelöléshez vezetett. Olyan fesztiváloknál próbálkozott például, amelyeken ha díjat nyer a film, azzal automatikusan jelölhetővé válik az Oscarra – a Mindenki két ilyen díjjal is bebiztosította magát. Deák arra is rámutatott, hogy a kisfilmek között nagyon sok a megrázó, lehangoló dráma, és a Mindenki azzal tudott kitűnni, hogy egy nagyon pozitív, felemelő film, sok zenével, ami lelkesíti a nézőket. 

(via Origo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top