Peller Anna és Lukács Miki esküvői videója nagy siker

nlc | 2017. Március 08.
Romantikus hangulatban telik az elmúlt néhány hét Peller Annáéknál, akik most a közös oldalukon mutatták meg először az esküvői videójukat is.

Amióta megnyerték a Nyerő Párost, Peller Anna és Lukács Miklós hivatalosan is az egyik legcukibb pár lett Magyarországon, legalábbis ez derül ki azokból a levelekből és hozzászólásokból, amelyeket kapnak. A műsorban a többiek is megfogalmazták, hogy a házaspár kapcsolata irigylésre méltóan, már-már hihetetlenül romantikus. Állandóan bókolnak egymásnak, ölelkeznek, csókolóznak, mintha csak most ismerkedtek volna meg. 

“Annyira benne voltunk már a mókuskerékben, annak ellenére, hogy csodásan működik a kapcsolatunk, de nem tudtunk annyi időt eltölteni egymással. Huzamosabb ideig ezekből az élményekből fogunk táplálkozni. Lehet, azért is sikerült ez a játék annyira jól, mert szomjaztunk egymásra” – mondta Peller Anna a műsor után

Azóta a közös Facebook-oldaluk is nagy siker, ahol sok emléket is megosztanak. Most például az esküvői videójukat.

Mikike – ahogyan az ország megismerhette Lukács Miklóst – még azt a napot sem felejtette el, amikor megkérte Anna kezét.

 

Exit mobile version