Sztárok

Eltiltotta lányától a fiúkat Kökény Attila

Fia már eljegyezte a barátnőjét, lányát pedig randevúzni sem akarta elengedni Kökény Attila. Később persze megesett a szíve Arankán, és rájött, hogy semmi értelme a tiltásnak.

A 2010-es Megasztárral vált ismertté, és a műsort ugyan nem nyerte meg, de ő lett az év férfihangja. Kökény Attila azóta is rendszeresen koncertezik, de a zenélés mellett családjára is ügyel. Lánya 18 múlt, az énekes pedig lefagyott, amikor Aranka közölte vele, hogy van valakije, és annyira felindult, hogy a Bors szerint megtiltotta, hogy randevúzzon a fiúval. “Először azt mondtam neki nyilván, hogy nem – nyilatkozta a lapnak. – Aztán persze elgondolkodik az ember, és megengedi. Mégiscsak jobb, ha tudok mindenről. Ez egy furcsa érzés, ez egy új történet az életünkben. A lányomnak még nem volt komoly kapcsolata, a mostani, bár még friss, úgy tűnik, hogy az lesz.”

Kökény Attila eközben már a nagypapaságra készül, mivel húszéves fia tavaly júliusban eljegyezte a barátnőjét. Az énekes 23 éves volt, amikor Aranka megszületett, és 21, amikor a nagy fia. Kökény Attila három gyermeket nevel a feleségével, akit egyszer anno megcsalt, és hét hónapra külön költöztek, mígnem az asszony megbocsátott neki, és visszamehetett a családi fészekbe.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top