Sztárok

Gonosztevők a mozivászonról, akiknek teljesen igazuk volt

Az emlékezetünkben úgy élnek, mint az összes többi velejéig romlott figura, és néhányuk tényleg elkövetett több védhetetlen cselekedetet is. Többükről azonban még ez sem mondható el, az pedig mindannyiukban közös, hogy az indítékaik teljesen érthetőek és elfogadhatók voltak.

Több mint százéves létezése során a filmipar egy szakajtónyi emlékezetes negatív figurát termelt ki,  és jutott melléjük egy szép nagy adag olyan rosszfiúkból (és kisebb számban negatív női szereplőkből) is, akiket nem lehetett nem szeretni. Nyilván mindkét karaktertípus tudatos és gondos tervezőmunka eredménye – de néha azért még a legjobb gépezetbe is kerülhet homokszem. Az alábbi híres filmszereplők például mind az első kategóriába szánt echte, utálni való gonoszok, és ha “csak úgy” nézzük a filmeket, nem is tűnnek másnak. Ha viszont jobban belegondolunk… nos, arra kell jutnunk, hogy az indítékaik teljesen érthetőek, indokoltak és logikusak voltak. Akad persze köztük olyan, aki innen kiindulva már tényleg vállalhatatlan tetteket követett el, de néhányukról még csak ez sem mondható el, szóval ha rehabilitálni nem is feltétlenül kell mindegyiküket, annak épp itt az ideje, hogy megnézzük őket a megszokottól eltérő megvilágításban is.

Iceman (Top Gun)

A szokásos olvasat: Nem elég, hogy ő a pilótaiskola eminense, még hatalmas furkó is, és visszataszítóan irigykedik Maverickre a sikerei miatt.

Az érem másik oldala: Fegyelmezett, engedelmeskedik a parancsnak, nem vagánykodik, nem jár külön utakon. Ezek a hadseregben általában nemhogy nem negatív tulajdonságok, hanem egyenesen az alapkövetelmények közé tartoznak. És különösen érvényesek ott, ahol nem is “csak” egy kézifegyvert bíznak az emberre, hanem dollármilliókba kerülő vadászgépeket. Talán nem is véletlen, hogy a filmes újságírók néha Icemannek hívják azokat a negatív figurákat, akik valójában nem tesznek semmi rosszat.

Jöhet még egy kis Tom Cruise és Val Kilmer? Így néznek ki most a Top Gun sztárjai  

Mr. Hector (Reszkessetek, betörők! 2.)

A szokásos olvasat: Tenyérbemászó, rosszindulatú alak, aki mindenáron a körmére akar nézni (sőt koppintani) a betörők ellen egyedül küzdő leleményes kis Kevin McAllisternek.

Az érem másik oldala: Egy luxusszálloda főportásáról beszélünk. Még szép, hogy gyanakodni kezd, amikor besétál egy kiskorú, és kibérel egy méregdrága lakosztályt – és még jó, hogy akcióba lép, miután kiderül, hogy az amúgy is gyanús mesékkel előhozakodó gyerek lopott bankkártyával fizet.

Gonosztevők a mozivászonról, akiknek teljesen igazuk volt

Raoul Silva (Skyfall)

A szokásos olvasat: Bond-gonosz. Azaz velejéig romlott, őrült, kegyetlen.

Az érem másik oldala: Az MI6 ügynöke volt, akit M egyszerűen elárult, és odadobott a kínaiaknak, ők pedig hónapokig kínozták. Fájdalmai akkorák voltak, hogy végül ráharapott a fogába ültetett ciánkapszulára, de a méreg sem tudott végezni vele – így aztán megszökött, és bosszút esküdött egykori munkaadója ellen. Keresztény, buddhista, vagy úgy egyszerűen csak morális nézőpontból persze a bosszú semmiféleképpen nem helyénvaló, de ez itt Hollywood: ha nem James Bond ellenfele lett volna belőle, Raoul Silva könnyűszerrel végezhette volna pozitív hősként is, mert oka bőven volt rá, hogy igazságot szolgáltasson, és megfizessen a romlott M-nek és az MI6-nek.

Gonosztevők a mozivászonról, akiknek teljesen igazuk volt

A Skyfall főcímzenéje az elmúlt évek egyik legemlékezetebb Bond-száma. Így énekli az orosz katonai kórus Adele dalát

A gonosz nyugati boszorkány (Óz, a csodák csodája)

A szokásos olvasat: Valódi mesebeli boszorkány: a gonoszság kedvéért gonosz, és természetesen egy kedves, aranyos kislány életére tör.

Az érem másik oldala: A házával kényszerleszállást végrehajtó kedves, aranyos kislány, Dorothy Gale a nyugati boszorkány testvérén landol, aki ebbe bele is hal. Ez eddig persze még szimpla baleset, de a nyugati boszorka eredetileg nem is akar mást, csak a nővére piros cipőjét – északi kolléganője viszont még azt is Dorothynak adja, egyenesen a halott lábáról. Csoda, hogy a gyászoló örökös úgy felkapja a vizet?

Gonosztevők a mozivászonról, akiknek teljesen igazuk volt

A szövetségi ügynökök (E. T., a földönkívüli)

A szokásos olvasat: Betörnek Elliotték házába, karantén alá veszik és becsomagolják az épületet, és el akarják vinni magukkal a kisfiú földönkívüli barátját.

Az érem másik oldala: Azért azt senki nem szeretné, ha a kormány ölbe tett kézzel ülne, miközben földönkívüliek landolnak a környéken, csak mert ránézésre elég cukik a jövevények. Nem, az ember ilyenkor azt szeretné, hogy a kormány azonnal akadjon a látogatók nyomára, és gondoskodjon a helyzet biztonságáról, természetesen úgy, hogy ok nélkül nem bántja az idegeneket sem – vagyis, minő meglepetés, pontosan azt, amit az E. T. ügynökei csinálnak. Akik egyébként még őszintén sajnálkoznak is, amikor úgy tűnik, hogy (nem mellesleg éppen az ő életmentő erőfeszítéseik dacára) a földönkívüli életét vesztette.

Gonosztevők a mozivászonról, akiknek teljesen igazuk volt

A cápa (Cápa)

A szokásos olvasat: Vérszomjas, emberevő cápa, ami egy egész partszakaszt tart rettegésben.

Az érem másik oldala: Ragadozóállat, az ég szerelmére! Mit várunk tőle, talán válogasson a préda között humanitárius szempontok figyelembevételével?

A Cápa tavalyelőtt volt negyvenéves. Össze is gyűjtöttünk minden érdekességet a filmről, amitől a szüleink rettegni kezdtek a tengerben úszástól

Roy Batty (Szárnyas fejvadász)

A szokásos olvasat: Gátlástalan gyilkossá váló android.

Az érem másik oldala: Biomérnökök által mesterséges úton létrehozott, intelligens, érző lény, akinek az élettartamát alkotói négy évben limitálták. Ez ellen a nehezen védhető igazságtalan ítélet ellen, vagy ha úgy tetszik, teremtője méltánytalansága ellen lázad, amiben túlélési ösztönnel rendelkező emberekként aligha találhatunk bármi kivetnivalót – ráadásul nem is csak magáért teszi, amit tesz, hanem társai nevében is cselekszik. Valljuk be, szinte már szabadságharcos.

Gonosztevők a mozivászonról, akiknek teljesen igazuk volt

Idén mozikba kerül a Szárnyas fejvadász folytatása. A magyarországi forgatás hetekig lázban tartotta az országot, a mindenütt felbukkanó Harrison Ford még csárdázott is a Velencei-tónál

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése