Sztárok

Lilu levetkőzött Gesztinek, és milyen jól tette

Úgy tűnik, hogy a komoly erőpróba sem fárasztotta le Geszti Pétert, aki remekül szórakozott Liluval a Himaláján is.

Igazi kihívás volt és mindenek előtt egy nagy kaland a Magyar Everest Expedició azoknak a sztároknak, akik a hegymászókkal együtt vágtak neki a Himalájának. Klein Dávidékhoz hasonlóan komoly felkészülésen vett részt Geszti Péter és Lilu is még az utazás előtt, hogy bírja-e a komoly erőpróbát. 

Lilu képes beszámolóját lentebb láthatod, Geszti pedig az RTL Klubnak – amely kiemelt támogató partnere az expedíciónak – egy rövid videóban beszélt arról, hogyan érzi magát.

“Az út nagyon jó, kicsit nehéz a jakokat előzni, de most már lassan megjön a jakorlatunk ebben. Én úgy érzem, nagyon jól bírom, még Lilut is levetkőztettük út közben, az a helyzet ugyanis, hogy túl sok ruhát vett fel. Az a cuki benne, hogy alulra rózsaszínt vett fel, és mivel nagyon melege volt, muszáj volt levetetni a felső ruhákat róla.”

via GIPHY

Mindebből pedig vicces kis sztori kerekedett: “Most viszont úgy hívjuk őt, hogy Lilu a Himalája Rózsaszín Párduca. Meg kell mondanom, hogy aggódtunk, amikor szembe jött egy nagyobb, forgó szemű jakcsapat, akkor kicsit megijedtünk, hogy nem lehet, hogy a jakok begerjednek, amikor meglátnak egy rózsaszín foltot?” – magyarázta Geszti a szokásos humorával, és hozzátette, hogy nem tudták, a jakok vajon úgy viselkednek-e, mint mondjuk a bikák, amelyek bevadulnak a piros színtől. 

via GIPHY

Nézd meg a videóban, mennyire hálás Lilu, amiér Gesztiék levetkőztették:

Bár Lilu időközben már hazatért Nepálból, a közösségi oldalára feltöltött rengeteg képet, amelyek többségéhez inspiráló sorokat is írt. 

Megnézem
Összes kép (1)

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top