nlc.hu
Sztárok
VV Micit a fogyása után is anyadisznózták, nem hagyta szó nélkül

VV Micit a fogyása után is anyadisznózták, nem hagyta szó nélkül

Nagy lendülettel vetette bele magát az edzésbe és a fogyókúrába VV Mici, aki alaposan dokumentál minden apró eredményt. Legutóbb mégis leszólták az alakja miatt.

Pedig VV Mici egyszerűen csak motiválni akart másokat. Januárban kezdte az edzéseket, és két hónap alatt is látszik a változás. 

VV Micit a fogyása után is anyadisznózták, nem hagyta szó nélkül

A fenti komment alapján viszont nem mindenkire hatott ösztönző erővel az egykori villalakó posztja. Hasonló megjegyzésekből akadt bőven akkor is, amikor VV Mici beköltözött a Villába, és ő maga is többször elmondta, mennyire nincs kibékülve a súlyával. 

Bár a szexjelenetei miatt is megszólták, miután kiszavazták a játékból, Mici nem ezeket szégyellte, hanem a túlsúlyát. “Azt a leborult, mekkora sonkám van! Megmondom őszintén, ezt nem így terveztem. Nagyon zavarban vagyok, erre nem tudok mit re­agálni. Fent van, megtörtént, sajnálom, ezzel már nem lehet mit kezdeni. Nem elsősorban azzal van a probléma, hogy szexeltünk, hanem azzal, hogy húsos vagyok, és én ezt nem akarom látni.”

Nagyjából itt láthatod a különbséget, a galériánkban időrendben összeszedtünk néhány fotót: 

Megnézem
Összes kép (1)

VV Micit a férje, Krisztián is támogatja. A közös edzéseket dokumentálta is Micike, de a diétájukról is találsz jó néhány bejegyzést. Ez csak egy.

VV Micit a fogyása után is anyadisznózták, nem hagyta szó nélkül

Nos, két hónap alatt csodát ugyan nem lehet várni, és minden diétázó tudja, hogy a kezdet nehéz. Amikor Micike elolvasta a hozzászólásokat, lett is véleménye.  Posztolta a fogyásáról megjelent cikket és lentebb olvashatod, mit írt hozzá. Mi csak ezt a részt emelnénk ki: “akik pedig ebben is csak a rosszat látják, azoknak üzenem, hogy hiába minden rossz szó, amit felém dobáltok, én mégis itt vagyok és csinálom és SIKERÜL!”

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top