nlc.hu
Sztárok
Munkás múltjáról beszélt Gáspár Bea

Munkás múltjáról beszélt Gáspár Bea

Gáspár Bea múltjában vannak olyan részletek, amikről eddig nem tudtunk. A Konyhafőnök VIP mai adásában egy ilyenről lebbenti le a fátylat.

Konyhafőnök VIP negyedik versenynapján Gáspár Bea (Beja asszony) ÉNB Alexa társaságában pék-cukrásznak állt. A hobbiszakácsoknak nagy mennyiségben kellett három különböző süteményt, azaz túrós táskát, eclair és csöröge fánkot gyártaniuk. A ma esti adásban ugyan megkapták az égetett tészta receptúráját a csapatok, de Bea inkább a saját receptjét használta, minek köszönhetően Alexa folyamatosan aggodalmaskodott. “Én úgy döntöttem, hogy ami már tízszer is ki volt próbálva, amit már lesütöttem többször is, hadd próbáljam már itt is ki. Hátha sikerül” – mondta határozottan Bea, aki mindvégig biztos volt a sikerben.

Munkás múltjáról beszélt Gáspár Bea

A két versenyző közös munkáját alapvetően meghatározta a csipkelődés, a folyamatos visszakérdezés. “Fogalmam sincs mit csinálok, de tök jó embert választottam magam mellé, mert Bea pékségben dolgozott” – árulta el az ÉNB Alexa Fördős Zének. “Ez igaz, amikor még a lányaim nem születtek meg, és nem voltam Győző felesége, akkor egy pékségben voltam raktáros” – erősítette meg Alexa állítását Bea, majd azt is elárulta, miért ért véget ez a meló. “Győző dobatott ki, konkrétan!” – tette hozzá nevetve. Csütörtök este 18:50-kor kiderül, hogy Bea tésztája sikerült-e. 

Munkás múltjáról beszélt Gáspár Bea

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top