Sztárok

Kulcsár Edina és Sarka Kata, mindketten ismerik a nőt, akivel párjuk megcsalta őket

Tovább dagad Sarka Kata és Kulcsár Edina szakítós botránya. A lányok valószínűleg ismerték azt a harmadik nőt, aki belerondított kapcsolataikba.

Tegnap írtuk meg, furcsa kijelentést tett egy tévéműsor felvételén Kulcsár Edina: őt és Sarka Katát ugyanazzal a nővel csalta meg párjuk. Edina esetében korábbi vőlegényéről van szó, Katánál pedig természetesen Hajdú Péterről, aki reagált ugyan a cikkre, de nem cáfolta.

Mindketten ismerik a nőt, akivel párjuk megcsalta Kulcsár Edinát és Sarka Katát

A Bors azt írja, egy tévés szakmai körökben ismert, barna hajú nő a titokzatos harmadik, aki egy stábbulin hálózta be Edina korábbi vőlegényét, Mátét.

Sarka Kata ráadásul miatta veszett össze Szabó Zsófival is, ugyanis Zsófi valószínűleg tudott Hajdú félrelépéséről, ami egyes információk szerint nem is egyszeri alkalom volt. Sőt, Kata állítólag “botrányos körülmények között szembesült férje hűtlenségével”, azaz valószínűleg rajtakapta Hajdút az ismeretlen nővel.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top