
A március végi hagyatéki tárgyaláson állítólag egy 2012-ben készült iratot ismertettek, később ugyanis nem készült újabb végrendelet. Ez azt jelenti, hogy a Klapka György kétmilliárdra becsült vagyonát taglaló iratból kimaradt például az a nagy értékű ingatlan, ahova Klapka György állattemetőt és krematóriumot tervezett, és amelybe saját bevallása szerint több mint 100 millió forintot fektetett be. A végrendelet elkészülte után szerzett értékeket a szakember szerint szét kell osztani az örökösök között – írja a Blikk.
“Amennyiben létezik olyan vagyontárgy, ingóság vagy ingatlan, amelyről a végrendeletben nincs szó, azt egyenlő részben az örökösök kapják meg” – mondta dr. Kamarás Péter ügyvéd. Ez a Klapka család esetében az özvegyet és az üzletember öt gyermekét jelenti.
