Sztárok

Eurovíziós Dalfesztivál 2017: 10 dolog, amit talán nem tudtál Pápai Jociról

Megfordult vele a világ, amióta a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál magyar előválogatójára a Dal 2017-re bekerült. Hát még amióta, meg is nyerte, és így Pápai Joci képviseli Magyarországot saját szerzeményű dalával, az Origóval, a kijevi döntőn.

12 évet kellett várnia az országos sikerre, elismertségre. A 2005-ös Megasztárból kiesett ugyan, de 2017-ben megnyerte a Dal 2017-et, így ő visz minket, magyarokat az Eurovíziós dalfesztiválra. Tudj meg minél többet, erről a tehetséges énekesről, aki elnyerte egy ország támogatását.

10 dolog Pápai Jociról

  1. Pápai Joci 4 évesen, bátyja hatására kezdett el zenével foglalkozni. Már ekkor gitározott, dalokat írt. 2005-ben lépett ki a nagyközönség elé a Megasztár tehetségkutatójában. Akkor kiesett a versenyből, de a zenéléssel nem hagyott fel. Dolgozott együtt Caramellel és Majkával is.
  2. Pápai Joci és felesége 13 éve élnek boldogan együtt, de nem alszanak közös ágyban. Felesége, Anita állandó ingajáratban van éjszaka, hiszen a kisebbik gyerekük, Zalán még igényli őt éjjelente. 13 éve imádják egymást.
  3. Az énekes, ha teheti minden szabad idejét gyerekeivel tölti. Lánya, Hanna 12 éves, kisfia, Zalán pedig idén lesz 6. Zalán egyébként igazi zenei tehetség: 2 évesen fogott először dobverőt a kezében, s már akkor úgy dobolt, mint a nagyok. Nagy lánya pedig furulyázni tanul.
  4. Pápai Jocinak, miután a Megasztárból kiesett, 12 évet kellett várnia a sikerre. Amit azonban akkor biztosan megnyert, az Molnár Ferenc Caramel barátsága volt. Pápai Joci és Caramel már a tehetségkutató kezdetén összebarátkoztak, később pedig Caramel tartotta benne a lelket. Részben neki is köszönhető, hogy Joci nem adta fel zenei karrierjét.
  5. Pápai Joci kedvenc sorozata a Szultána, (majdnem) bármit megtenne azért, hogy újra mindennap műsoron legyen.
  6. Pápai Joci az Origo dalával nyerte meg a Dal 2017-et, és képviseli így hazánkat az Eurovízión is. A dalt saját életéről írta, ami annyira “karcolta” belülről, hogy előadás közben meg kellett küzdenie feltörő érzelmeivel és könnyeivel is.
  7. Joci mellett a színpadon és a videokliben is táncol egy gyönyörű lány. Ő Virág Alexandra, művésznevén Mulan, a Táncművészeti Egyetem hallgatója.
  8. Már több, mint egy hónappal az Eurovíziós döntő előtt Jocinak ki kellett küldeni Ukrajnába az Eurovízió 2017 szervezőinek az Origo videóját, hogy lemodellezzék, az énekes hogyan mozog, merre néz majd a színpadon.
  9. Pápai Joci nem változtat a Dal 2017-ben látott fellépőruháján Ukrajnában sem, ami nemcsak követi a legújabb trendeket, de erőteljesen visszatükrözi a magyar identitást is, huszáros jellegével.
  10. Az Origo, ami egyébként szövegben és zenében is teljesen Pápai joci saját szerzeménye, már az Eurovíziós Dalfesztivál kijevi döntője előtt elindult világhódító útjára: egy londoni utcazenész dolgozta fel a dalt.
Eurovíziós Dalfesztivál: 10 dolog, amit talán nem tudtál Pápai Jociról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top