Sztárok

De jól néz már ki Sharon Stone

A People magazin megválasztotta az év anyukájának, Sharon Stone pedig a fiaival vette át a díjat.

59 éves múlt márciusban, és három gyereket nevel Sharon Stone, aki anno Oprah Winfrey-nek nyilatkozta, hogy még a negyvenes évei közepén volt egy pillanat, amikor fogta magát, bement a fürdőszobába egy üveg borral, és azt mondta, hogy addig nem jön ki onnan, amíg el nem fogadja megváltozott külsejét. “Csak akkor tudsz szépen öregedni, ha ezt elfogadod. Meg kell teremteni a belső harmóniát, és együtt kell élni azzal, ami ellen nem lehet tenni” – mondta. 

Stone később arról is beszélt, hogy hosszú folyamat volt, mire elért idáig, és közben rájött, hogy vannak sokkal fontosabb dolgok is a világon, mint hogy mennyire ráncos az arca. “Inkább a gyerekeimmel foglalkozom, mint a külsőmmel, azzal úgyis foglalkoznak eleget a sminkesek.”
A színésznőnek három adoptált fia van, az elsőt, a tizenhat éves Roant még második férjével, Phil Bronsteinnel fogadta örökbe, de a férfitól elvált 2003-ban. Lairdet 2005-ben, Quinnt pedig egy évvel később adoptálta, ma is egyedül neveli őket.  

A család részt vett a People magazin anyák napi gáláján, ahol Stone-t választották az év édesanyjának. Középső fia elmondta, hogy szerinte édesanyja “megérdemli a díjat, mert szerető, és  gondos anya”, a színésznő pedig mindehhez hozzátette, hogy “mindig is nagy családot akart, és örül, hogy összejött”.

Laird most volt 12 éves: 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top