nlc.hu
Sztárok
Retteg a haláltól Stohl András

Retteg a haláltól Stohl András

Stohl Andrást gyerekkora óta nyomasztja, hogy az élet egyszer véget ér – írja a Blikk.

Stohl András Papp Jánosnak vallott egy beszélgetésen, amelynek célja a Miklós téri iskolában élő gyerekek támogatása. A színész szerint a halál mindig mozgatórugó volt az életében, amíg nem találkozott mostani párjával – írja a Blikk.

“Sokáig nagyon féltem a haláltól. Ez onnan ered, hogy gyerekkoromban hétfőnként nem volt televízióadás. Akkor korán lefeküdtem és agyaltam. Feküdtem, és hét-nyolc évesen azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha nem leszek… Ha sokat mondogatom ezt, akkor még most is el tudom magam sírni, de akkor zokogógörcs jött rám, hogy nem észlel engem a világ, nem lesz körülöttem semmi. Akkor odajött anyukám, és elmondtam neki, hogy félek a haláltól. Ő csak annyit mondott, hogy nem kell erre gondolni. Ezzel persze nem segített” – mondta a padlóról felálló Stohl András.

Retteg a haláltól Stohl András

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top