Sztárok

Még mindig nem láthatták kisöccsüket Erdei Zsolt gyermekei

Erdei Zsolt kisfia, aki hét hónapra és 1480 grammal, azaz egy újszülött baba átlagsúlyának felével érkezett a világra, már egy hónapja kórházban van.

Erdei Zsolt kisfia, Vilmos a vártnál jóval korábban, hét hónapra jött világra május 18-án. Ezért egy ideig biztos eltart, amíg az orvosok engedélyezik, hogy hazavihessék a kórházból és megismerkedhessen a testvéreivel. Erdei Zsolt a Blikknek elárulta: két nagyobb gyermeke, a 10 éves Viktor és a 3 éves Gréta egyelőre nem találkozott a kisfiúval. “Gréti egyelőre nem nagyon érti ez az egészet, ezért is nem terheljük ezzel, de Viktor sem találkozott még vele. Ő ráadásul a hét végén elutazott az édesanyjához Németországba, így egy ideig nem is fogja látni az öccsét” – magyarázta Erdei Zsolt.

Elmondta azt is, hogy az egy hónapja kórházban lévő pici ugyan már nincs az intenzív osztályon, de még állandó orvosi felügyeletre van szüksége, így egyelőre a szülei is csak a kórházban ölelhetik magukhoz. De Vilmos nagy harcos, így egyre jobban van.

Még mindig nem láthatták kisöccsüket Erdei Zsolt gyermekei

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top