Hernádi Judit ismét az exével, Görög Lászlóval dolgozik

nlc | 2017. Június 23.
Az egykori szerelmeseket annak idején egy színházi próbafolyamat hozta össze. Most, hogy ismét egy darabban szerepel Hernádi Judit és Görög László, vajon lángra kapnak a régi érzelmek?

Görög László és Hernádi Judit is szerepel a Vízkereszt című darabban, amelyet majd a Szegedi Szabadtéri Játékokon láthatunk.

26 éve annak, hogy a két színész megismerkedett egymással, és több mint egy évtizedig tartott a kapcsolatuk. A szerelmük akkoriban nagy port kavart, hiszen a férfi nyolc évvel fiatalabb kolléganőjénél, mégis sokáig kitartottak egymás mellett. 

“Ameddig a páromat nem érdekli, addig engem sem. Ha egyszer elmenne egy fiatal barátnő kedvéért, az ugyan nagyon fájna, de talán megérteném. A barátságát azonban sohasem szeretném elveszíteni” – nyilatkozta akkor Hernádi, aki szerint alapvetően saját magát szokta alakítani egy-egy darabban

A színésznő és régi szerelme 14 évvel ezelőtt szakítottak, azóta alig tartják a kapcsolatot. “Az a baj, hogy mindig utólag okos az ember. Amikor benne vagy valamiben, hiába érzed, hogy nem jó, mégsem teszel ellene” – mondta a szakítás után a művésznő, akinek a kapcsolat vége felé már a lánya mondta, hogy ezt be kéne fejezni.

Hernádi Judit és Görög László 10 évig éltek együtt, a színésznő lánya is kedvelte az édesanyja választottját

Ennek ellenére amilyen szépen éltek, olyan csendben váltak külön. Hogy az újabb közös munka ennyi év után milyen érzelmeket korbácsol fel bennük, az kérdés. A színésznőnek mindesetre azóta sem volt ilyen boldog párkapcsolata, habár a nyilatkozatai azt sugallják, Hernádi nagyon vágyik egy ilyenre. 

Minderről részletek a BEST magazinban olvashatók. 

 

Exit mobile version