nlc.hu
Sztárok
Benkő Lászlóval a legrosszabb hírt közölték az orvosok

Benkő Lászlóval a legrosszabb hírt közölték az orvosok

Az Omega billentyűse már beteg egy ideje. A mostani vizsgálati eredmények szerint Benkő Lászlónak rosszindulatú daganata van.

Rosszindulatú daganatot találtak Benkő László szervezetében, de az Omega billentyűsének optimizmusa töretlen. A zenész az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt rákos megbetegedéséről és arról, hogy az orvosai több megoldási lehetőséget is említettek neki.

A zenész május közepén került kórházba egy – akkor még – rejtélyes betegség miatt. Akkor Benkő azt mondta: “Még mindig nem tudom, hogy pontosan miről van szó. Azt mondják, hogy a vastagbélből felhúzódott valahova a máj felé, de míg nem bizonyosodnak meg százszázalékosan, hogy ez az, addig sejtések lehetnek, de állítás tilos.”

Benkő most úgy fogalmazott, a haláltól nem fél, de az odavezető úttól tart. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top