Sztárok

Péter Szabó Szilvi együtt bulizik kislányával

Bár még csak nyolc hónapos, Péter Szabó Szilvi kislánya, Emma rendszeresen jár anyukája koncertjeire. Szilvi azt mondja, szeretné, ha lánya már most hozzászokna ehhez az élethez.

Bár még csak 8 hónapos, Péter Szabó Szilvi kislánya, Emma már most is igazi sztáréletet él, és rendszeresen elkíséri édesanyját a koncertjeire. Ezekből pedig van most bőven, a büszke anyuka ugyanis épp a jubileumi, 15 éves turnéval járja az országot; minden hétvégén koncertezik. “A közeli koncertekre elvisszük magunkkal Emmát, ha délután lépünk színpadra, és nem este” – mondta a Borsnak az énekesnő.

Hozzátette, azért tartja fontosnak, hogy Emma már most hozzászokjon az életmódjukhoz, mert nem akarja őt becsapni. “Nem akartam azt, hogy Emma élete kezdeti szakaszában minden máshogy legyen, mint utána. Ő első perctől kezdve ezt az életstílust látja” – mondta Péter Szabó Szilvi, aki, ha távoli helyekre utazik koncertszervező férjével, a nagymamákra bízza gyermeküket.

“Teljesen össze van velük nőve, így ebből sosincs probléma” – mondja az anyuka, aki nem ragaszkodik hozzá, hogy lányából is előadó legyen. Mint mondja, szeretné meghagyni Emmának a választás szabadságát, hogy azt csinálhassa, amit szeret. Ugyanúgy, ahogy Szilvinek is megvolt ez a szabadsága.

Olvass még többet Péter-Szabó Szilviről az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top